Hirdetés

Delors a közös valutát kritizálja

Az euró a kezdetektől hibásan végrehajtott vállalkozás, és az európai vezetők mai generációja elmulasztotta a valutaunió alapvető problémáinak kezelését – mondta az egyik vezető brit napilapnak Jacques Delors volt EU-bizottsági elnök.

Krónika

2011. december 05., 09:022011. december 05., 09:02

A 86 esztendős Jacques Delors (képünkön), aki 1985–1995 között, a közös valuta alapelveinek formálódása idején állt a brüsszeli bizottság élén, a konzervatív The Daily Telegraph által szombaton közölt interjúban kijelentette: az euró létrehozása során elkövetett hibák gyakorlatilag elkerülhetetlenné tették a jelenlegi adósságválság kialakulását. A volt bizottsági elnök szerint az akkori vezetők szemet hunytak a tagországok gazdaságainak egyensúlyhiányai és alapvető gyengeségei felett. „A pénzügyminiszterek nem akartak meglátni semmiféle olyan kellemetlenséget, amivel foglalkozniuk kellett volna” – fogalmazott Delors, aki nem kívánt felelősöket megnevezni.

Káros makacsság

Az egykori EU-vezető ugyanakkor utalást tett Németország „szigorú ragaszkodására” ahhoz, hogy az euróövezeti jegybank az inflációs veszély miatt ne támogathassa közvetlenül az eladósodott eurótagállamokat. Delors szerint az euró bajai „a pénzügypolitikai kontroll makacs germán ideájából”, a többi tagország részéről pedig „a tiszta látásmód hiányából” együttesen erednek.
A brüsszeli bizottság volt elnöke szerint az euró megmentéséhez két dolog szükséges: először „a tűzoltóknak el kell oltaniuk a tüzet”, majd új építményt kell felhúzni. Ha csak az egyik valósul meg a másik nélkül, az nem fogja meggyőzni a piacokat. A volt politikus hozzátette, hogy szerinte két választási lehetőség van: a tagországok vagy átruházzák szuverenitásuk egy még nagyobb szeletét az EU-ra, vagy önszántukból alávetik magukat a közösen fenntartandó fegyelemnek.

A költségvetési unió a megoldás

Nagy londoni befektetési és elemzőházak véleménye szerint a megoldást az jelentené, ha legalábbis a költségvetési fegyelem ügyében az unió gyakorolna jelentős mértékű fennhatóságot a tagállamok felett.
Az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, a Barclays Capital pénzügyi elemzői nemrégiben összeállított értékelésükben közölték: véleményük szerint az euróövezetnek „határozott lépéseket kell tennie” a költségvetési Unió megteremtése felé. A Barclays Capital szerint ennek építőkövei közé kell tartoznia a közös euróövezeti kötvénykibocsátási rendszernek, a felső kiadási korlátok meghonosításának, a több évre szóló költségvetéseknek, automatikus költségvetési szankciók bevezetésének a feltételeket nem teljesítő tagállamok megrendszabályozására, valamint olyan független költségvetési ellenőrző testületek létrehozásának, amelyek minden egyes tagállamban jelen lennének, de tevékenységüket központilag hangolnák össze.

Megkésett erőfeszítések

Más nagy londoni elemzőcégek szerint azonban jelentős annak a kockázata, hogy az euró megmentésére irányuló erőfeszítések már elkéstek. A Moody’s Investors Service hitelminősítő minap Londonban összeállított helyzetértékelése szerint már „nem elhanyagolható” annak a valószínűsége, hogy Görögország mellett több más euróövezeti gazdaság is törlesztésképtelenné válik, és ez jelentősen növelné annak az esélyeit, hogy „egy vagy több” tagország elhagyja a valutauniót.
A Moody’s szerint az euróövezet „útkereszteződéshez” közeledik: egyaránt elindulhat a szorosabb integráció vagy a „szétforgácsolódás” felé.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés