Hirdetés

Decembertől lehet új közalkalmazotti bértörvény

Öt beosztottkategóriát határoz majd meg a közalkalmazottak új bérezési törvénye, amelyet szeptemberig véglegesítenek, így már decembertől hatályba léphet – nyilatkozta Rovana Plumb munkaügyi miniszter.  

2015. július 08., 17:352015. július 08., 17:35

2015. július 08., 21:162015. július 08., 21:16

Mint hangsúlyozta: sürgősen szükség van egy új jogszabályra, jelenleg ugyanis „a közszféra bérezési rendszere kaotikus, nem elvek és előírások menték működik”. A tárcavezető elmondása szerint már a nemzetközi hitelezőkkel és az oktatási rendszerben dolgozókat képviselő szervezetekkel is egyeztettek az ügyben, a szabályokat pedig közös megegyezés alapján fogják kidolgozni.

„A törvényt elsősorban úgy alkotjuk meg, hogy a rendszer fenntartható legyen a várható költségvetés tekintetében. Egy másik nagyon fontos összetevő a közalkalmazottak motiválása, valamint a folyamatos szakmai fejlődésre való ösztönzés” – részletezte Rovana Plumb az Antena 3 televízió adásában.

Plumb elmondása szerint annak érdekében, hogy a jogszabály már szeptemberig elkészüljön, nyáron folytatják az egyeztetést a partnerekkel. A miniszter kifejtette: noha az eddigi tervek szerint a minimálbér jövő év január elsejétől emelkedik bruttó 1200 lejre, az új törvény alapján azonban ezt már idén decembertől bevezethetik „a rendelkezésre álló források függvényében”.

A legnagyobb bért, havi bruttó 22 ezer lejt az államfő, a miniszterelnök, a legfelsőbb bíróság elnöke, valamint a képviselőház és a szenátus elnöke kapná, eszerint tehát a legnagyobb fizetés a legkisebbnek legfeljebb a tizennyolcszorosa lehetne.

A minisztérium elképzelései szerint az öt bérezési kategória első fokán a szakképzetlen beosztottak állnának, ők minimálbért kapnának. A második helyre az érettségi oklevéllel nem rendelkező, középiskolát végzettek, a harmadikra pedig az érettségizett alkalmazottak kerülnek, őket követik az úgynevezett rövid időtartamú felsőfokú végzettséggel rendelkezők, például az egészségügyi asszisztensek, a levéltárosok, a törvényszéki jegyzők. A legmagasabb pozícióba a hosszú időtartamú felsőfokú képzést végzetteket sorolják – az orvosokat, tanárokat, valamint az államelnököt, a honatyákat és a minisztereket.

Eközben négy közalkalmazotti szakszervezet jelezte szerdán, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek egy általános sztrájk kirobbantása érdekében, szeptemberben pedig egyes alkalmazottak éhségsztrájkba kezdenek, mivel állításuk szerint a kormány diszkriminatívan kezeli a közigazgatásban dolgozókat.

A helyi és megyei állami hivatalokban dolgozók 70 százalékát képviselő négy szervezet azt kifogásolja, hogy a júniusban elfogadott 27-es számú sürgősségi kormányrendelet szerint ugyan 12 százalékkal növekedhet a bérük, de ez csak akkor valósulhat meg, ha nyugdíjazás vagy leépítés miatt csökken az alkalmazottak száma az adott intézményben. A szakszervezetek sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet arra, hogy a közhivatalok így is személyzethiánnyal küszködnek.

Április végén országszerte mintegy 32 ezer közigazgatásban dolgozó személy tartott egynapos sztrájkot, az alkalmazottak 10 százalékos béremelést és étkezési utalványok biztosítását követelték.

Saját bérüket emelték a kormánytagok

Emelkedik augusztustól az államfő, a miniszterelnök, a szenátus és a képviselőház elnökének, a hírszerzési vezetőknek, valamint a minisztereknek a fizetése egy szerdán elfogadott kormányrendelet értelmében – jelentette be Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő hozzátéve, hogy felelősséget vállal a béremelésért.

Oprea hozzátette: a legnagyobb fizetése az államfőnek, a miniszterelnöknek, a parlament két házát vezető politikusoknak, valamint a legfelsőbb bíróság elnökének lesz. Az ideiglenes kormányfő azt is elmondta: összesen 48 köztisztviselő fizetését emelik következő hónaptól, az érintetteket azonban nem nevezte meg, és azt sem árulta el, hogy milyen mértékben növelik a juttatásokat.

„Nem normális helyzet, hogy egy európai ország elnöke havonta 1500 eurót kapjon. Az államfő évekig kevesebbet keresett, mint sok másodrangú alkalmazott, ezt az anomáliát azonnal meg kell szüntetni” – fogalmazott Oprea. Hozzátette: a hazai igazságügyi intézmények azért működnek jól, mert a bírákat és az ügyészeket anyagilag is motiválják. „A béremelés megszünteti majd a korrupció iránti éhséget” – hangsúlyozta.

A havi bér 21 százalékát hagyjuk a boltokban

Havi fizetésük 21,6 százalékát költik élelmiszerre, lakásfenntartásra és tisztálkodási termékekre a román állampolgárok, akik minden hónapban átlagosan 83 eurót hagynak a szuper- és hipermarketekben – számolt be a Ziarul Financiar gazdasági lap.

Az összeállítás szerint ugyan a romániai lakosok költik a legkevesebb pénzt ételre és fogyóanyagokra az Európai Unióban – a lengyelek kétszer, míg az osztrákok és a franciák háromszor többet –, ugyanakkor bérükhöz képest a legnagyobb arányban adnak ki ilyen célra pénzt.

Mindez azt jelenti, hogy Romániában rendkívül alacsony a vásárlóerő: jelenleg alig 55 százalékos a nyugati államokban mért 80 százalékhoz képest. A kiskereskedelemben a legtöbb pénzt a norvégok költik el: havonta átlagosan 442 eurót hagynak az üzletekben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés