2010. augusztus 17., 08:572010. augusztus 17., 08:57
Mint rámutattak, eközben az idei év hetedik hónapjában az euróövezetben 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, míg júniusban nem változtak májushoz képest. Éves szinten tavaly júliushoz képest 1,7 százalék volt a júliusi infláció, a júniusi 1,4 százalék után.
Az EU egészében 0,2 százalékkal csökkentek az árak júliusban, éves szinten 2,1 százalék volt az infláció. Az év hetedik hónapjában leginkább Írországban mérséklődtek az árak (-1,2 százalék) az egy évvel korábbihoz képest. A tizenkét havi átlagos árcsökkenést tekintve ugyancsak Írország vezet, ahol 2,4 százalékkal estek a fogyasztói árak.
Az Unió viszonylatában a legmagasabb tizenkét havi átlagos fogyasztói infláció viszont Magyarországon volt: 5,1 százalék. E tekintetben Románia a második a maga 4,8 százalékával. Ágazatok szerinti bontásban a legnagyobb havi inflációt a vendéglátóiparban, a szórakoztató és kulturális szolgáltatásokban és a közlekedésben mérték júliusban az euróövezetben. A legnagyobb havi fogyasztói árcsökkenés (-9,7 százalék) a ruházati iparban volt.
Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) legutóbbi közlése szerint az idei év első hét hónapjában a havi átlagos pénzhígulás 0,8 százalékos volt, míg az éves infláció elérte a 7,14 százalékot. Ugyanakkor júniushoz viszonyítva a fogyasztói árindex 2,58 százalékkal bővült. Az előző hónaphoz képest egyébként júniusban a legnagyobb mértékben, 3,08 százalékkal az élelmiszeripari termékek ára nőtt, miközben a szolgáltatások díjszabásai 2,55 százalékkal drágultak.
Ha a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítunk, akkor az élelmiszeripari termékek esetében 2,3 százalékos áremelkedésről beszélhetünk, miközben a nem élelmiszer jellegű termékek 11,58 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díjszabása pedig 6,14 százalékkal lett magasabb.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.