2010. július 09., 14:552010. július 09., 14:55
Az árak tavalyi kismértékű csökkenése a Bizottság szerint az értékesítési akciókra vezethető vissza, amelyekkel számos ország a recessziós hatást kívánta enyhíteni.
„Örömteli fejleménynek tartom, hogy az európai fogyasztók változatlanul profitálhatnak az autópiaci versenyből, ugyanakkor elgondolkodtató az a tény, hogy a gazdasági válság idején a karbantartási költségek és az alkatrész árak tovább emelkedtek” - mondta Joaquin Almunia, a Bizottság alelnöke, versenyjogi biztos.
A személygépkocsik uniós árindexe (ami tartalmazza a vásárlók által kifizetett listaárat, az árengedményeket, az áfát és a regisztrációs díjat) 1,1 százalékkal emelkedett, miközben a kiskereskedelmi árak 1,7 százalékkal nőttek, tehát a személygépkocsi árak reálértéken 0,6 százalékkal csökkentek.
Tavaly a 27 uniós tagállam közül 24-ben csökkentek az autóárak reálértéken. Hollandiában az ár nem változott, Nagy-Britanniában 7,7 százalékkal, Svédországban 2,7 százalékkal emelkedett.
A reál árak Szlovéniában 13,4 százalékkal, Litvániában 11,1 százalékkal, Szlovákiában 11,0 százalékkal, Romániában 10,1 százalékkal, Csehországban 9,4 százalékkal, Máltán 9,2 százalékkal, Bulgáriában 9,1 százalékkal csökkentek.
Magyarországon az autók reál ára az európai átlagnak megfelelő értékben, 0,6 százalékkal csökkent 2009-ben. A nominális autóárak 5,6 százalékkal emelkedtek 6,2 százalékos infláció mellett.
Spanyolországban az autók reál ára 4,7 százalékkal, Ausztriában 2,4 százalékkal, Olaszországban 1,1 százalékkal, Németországban 1,0 százalékkal, Franciaországban 0,6 százalékkal csökkent.
Az autók listaára közötti országonkénti átlagos különbség 9,8 százalékról 8,5 százalékra csökkent 2009-ben.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.