
2012. március 29., 09:122012. március 29., 09:12
Mint Neelie Kroes, a távközlési kérdésekért felelős biztos tegnapi közleményében tudatta, az új szabályok tartós megoldást jelentenek a külföldi mobilhasználat magas költségei ellen, és nagyobb versenyhez vezetnek a piacon. A megállapodást még az EP plénumának és a teljes Tanácsnak jóvá kell hagynia, ez várhatóan májusban, illetve júniusban megtörténik.
A kompromisszum szerint még idén megkönnyítik a barangolási piacokra való belépést az alternatív szolgáltatók számára, azzal az elvárással, hogy a más országok hálózatüzemeltetői szabályozott nagykereskedelmi árakon biztosítsanak hozzáférést hálózataikhoz. A fogyasztóknak pedig legkésőbb 2014-től lehetőségük lesz arra is, hogy nemzeti szolgáltatójuktól függetlenül választhassanak más szolgáltatót a barangolási szolgáltatásokra. Az utazók jobb számlainformációkhoz is jutnak majd külföldön.
Amíg az új szabályok teljesen nem érvényesülnek – várhatóan 2017-ig –, az EU-szabályozás meghatározza az egyes szolgáltatások felső határát. Már idén júliustól például percenként 29 centnél nem kerülhet többe egy roaminghívás a fogyasztónak, míg a szöveges üzenetért legfeljebb 9 centet, az internethasználatért pedig megabyte-onként maximálisan 70 centet kell fizetni. 2014-től ugyanezek a plafonok 19, 6, illetve 20 centre süllyednek.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.