Hirdetés

Csökkenhet januártól a szennyvízszolgáltatás áfája

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Miközben az ivóvíz áfája már több mint két éve 9 százalékos, a csatornadíjé 19 százalék maradt – ezt a helyzetet rendezné az RMDSZ törvényjavaslata.

Krónika

2018. június 05., 17:272018. június 05., 17:27

Még a képviselőháznak kell rábólintania ahhoz, hogy januártól csökkenhessen a csatornadíj általános forgalmi adója (áfa/TVA), az RMDSZ vonatkozó javaslatát ugyanis első házként hétfőn elfogadta a szenátus. „Több pénz marad a családok zsebében” – idézi a szövetség hírlevele Cseke Attila felsőházi frakcióvezetőt. Elmondása szerint a rezsikiadások csökkentésével segítenék a családok megélhetését, életszínvonalának javítását. Emlékeztetett, az intézkedés bevezetését az RMDSZ választási programja is tartalmazta, egyéb családbarát adópolitikai célkitűzésekkel együtt.

„A szövetség prioritásának tekinti a családközpontú politika erősítését a gazdaságban, az adópolitika, illetve a közszolgáltatások terén is, hiszen közösségünk megmaradásához és számbeli növekedéséhez szülőföldjén megfelelő életfeltételekre van szükség. Örömmel láttuk, hogy a többségi pártok is belátták javaslatunk szükségességét” – fejtette ki Cseke.

Hirdetés

Mint magyarázta, az RMDSZ javaslata értelmében

2019. január 1-jétől 19 százalékról 9 százalékra csökkenne a szennyvízszolgáltatás áfája. 

„A hatályban lévő jogszabály szerint, amely szintén az RMDSZ-től származó ötlet volt, az ivóvíznek már több mint két éve 9 százalékos az általános forgalmi adója. A csatornadíjak azonban 19 százalékos szinten maradtak. Ezt a rendellenes helyzetet orvosolja a Szabó Ödön képviselő által kidolgozott RMDSZ-javaslat: ezután a víznek a háztartásba érkezéskor és távozáskor is csökkentett, 9 százalékos áfája lesz. Ez valós rezsicsökkenést eredményez majd, több pénz marad a lakosok zsebében, amit más javak, szolgáltatások megvásárlására fordíthatnak” – fogalmazott Cseke Attila.

Tánczos Barna szenátor, a felsőház pénzügyi bizottságának tagja rámutatott, az Eurostat adatai szerint a romániai háztartások átlagosan jövedelmük több mint 40 százalékát költik közszolgáltatásokra, lakbérre és bankhitel törlesztésére.

Idézet
Ez már megterhelőnek számít. Románia lakossága óriási rezsiköltségeket fizet jövedelméhez képest. Ezen az arányon minden lehetséges eszközzel változtatni kell” 

– vélte Tánczos Barna. A szenátor hozzátette: „amennyiben hasonló intézkedésekkel sikerül javítani a lakosság életszínvonalát, azzal közvetve olyan szolgáltatási ágazatok fejlődését is elősegítjük, amelyekre jelenleg igen kevés pénze van a lakosoknak. Ilyen például a hazai turizmus, a kultúra, a különböző oktatási szolgáltatások, amelyek mind egy adott szintű életszínvonalat feltételeznek”. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
Hirdetés
Hirdetés