
Jelentős csökkenésnek indult a kőolaj világpiaci ára kedd délután több olyan hírre, amit kedvezően fogadtak a piacok – írta a Bloomberg.
2022. március 29., 18:152022. március 29., 18:15
2022. március 29., 18:162022. március 29., 18:16
A WTI és a Brent jegyzése is 5-6 százalékkal esett az árutőzsdén azt követően, hogy Moszkva közölte: jelentősen csökkenti a katonai műveleteket az ukrán főváros közelében. „Egyre nagyobb a várakozás, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások végül eredményre vezetnek” – nyilatkozta az ABN Amro egyik közgazdásza.
A Brent hordónkénti ára március elején 139 dolláron tetőzött, azóta viszont már ismét a 100 dollár körül jár. A Bloomberg amerikai hírügynökség beszámolója szerint az orosz katonai tevékenység visszafogásáról szóló moszkvai bejelentésre csökkenni kezdett a búza és a kukorica világpiaci ára is. A Chicagói Tőzsdén a kukorica ára 2,5 százalékkal csökkent, ami március 17. óta a legalacsonyabb vételár. A búza esetében 6,7 százalékos árcsökkenést jegyeztek.
Törökországban eközben véget értek a délelőtt kezdődő béketárgyalások. Az ukrán tárgyalófelek elmondása alapján felmerült a semleges státusz, egy teljes körű békemegállapodás, valamint egy biztonsági garanciarendszer lehetősége.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!