
Befagyasztotta egy hazai hiteles kölcsönszerződésének svájcifrankárfolyamát a bíróság, a jogerős ítélet alapján a pénzintézetnek a mostani és a szerződéskötéskor érvényes árfolyam közötti különbséget is vissza kell fizetnie. A devizában eladósodott romániai hitelesek továbbra is csak az igazságszolgáltatásban bízhatnak, a kormány és a parlament ugyanis késik a megsegítésüket célzó törvények elfogadásával.
2015. november 02., 18:122015. november 02., 18:12
2015. november 02., 18:132015. november 02., 18:13
Devizahitelesek ezrei pereskednek a pénzintézetekkel Romániában a kölcsönszerződésekben fellelhető tisztességtelen feltételek és az egyoldalú kamatemelések miatt. Az adósok jelentős részének már sikerült legyőzniük a bankokat, sok esetben kiharcolva a törlesztőrészletük megfeleződését is.
Hasonló bravúrnak örvendhet az a friss pernyertes ügyfél, aki 2008-ban 68 ezer svájci frank értékű jelzáloghitelt vett fel a török tulajdonban lévő Credite Europa Bank hitelintézetétől. Mivel az alpesi valuta árfolyamának erősödésével a törlesztőrészlet folyamatosan nőtt, a hiteles tavaly a bírósághoz fordult az árfolyam befagyasztása érdekében.
Bár alapfokon nem neki adtak igazat, a napokban kihirdetett jogerős ítéletében a Vâlcea megyei törvényszék tisztességtelen feltételnek nyilvánította, és eltörölte a kölcsönmegállapodásában rögzített, a devizaárfolyam-kockázatra vonatkozó kitételt. A törvényszék arra kötelezte a Credit Europe Ipotecar IFN-t, hogy a további futamidőre a szerződéskötéskor érvényes, 2 lej körüli szinten fagyassza be a svájci frank árfolyamát, sőt a hitelintézetnek vissza kell fizetnie a mai és akkori árfolyam alapján kiszámolt törlesztőrészlet különbözetét a felperesnek.
Amióta a svájci jegybank az év elején eltörölte az alpesi ország valutájának az euróval szembeni árfolyamküszöbét, a román fizetőeszköz harminc százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben, és mára az árfolyam 4 lej körül stabilizálódott.
A mostani törvényszéki ítélet jelentősége abban áll, hogy általa először rendelték el jogerősen az árfolyam befagyasztását egy romániai kölcsönszerződés esetében. Mint arról beszámoltunk, végleges ítélet született nemrég a Román Kereskedelmi Bank (BCR) 207 ügyfelének kollektív perében is, szintén az adósok javára. A bukaresti legfelsőbb bíróság kiiktatta a hitelszerződésükből a változó referenciakamatot, továbbá két másik záradékot tisztességtelen feltételnek nyilvánított.
Gheorghe Piperea, a hitelesek védőügyvédje úgy nyilatkozott, fontolgatják a Román Nemzeti Bank (BNR) perbe hívását is, az öt éve húzódó pereskedés során ugyanis a jegybank nemcsak kiállt az Erste tulajdonában lévő BCR mellett, hanem törvényesnek nevezte a most eltörölt kamatot. Amúgy a devizahitelesek számára kedvező ítéletek arról is árulkodnak, hogy a hazai bírák a legtöbb esetben nem osztják a jegybanknak a kereskedelmi pénzintézetek érdekeit képviselő álláspontját. Pedig a BNR szakértői az elmúlt időszakban szemináriumokon is igyekeztek „okítani” őket arról, mi a követendő törvénykezési eljárás a hitelszerződések ügyében zajló perekben.
Bár a svájci frankban eladósodottak (számuk 75 ezerre, az ilyen hitelek állománya pedig mintegy 2,5 milliárd dollárra rúg) több alkalommal utcára vonulva követelték terhük enyhítését, a kezdeti ígéretek ellenére sem a hatóságoktól, sem a bankoktól nem kaptak konkrét segítséget. A pénzintézetek többsége átmeneti, három hónapra érvényes könnyítést ajánlott számukra, általában a kamatok ideiglenes csökkentésével, viszont az egyéni tárgyalások során hallani sem akart a hiteleknek az ügyfelek számára előnyös lejre váltásáról.
De nem siet az általános érvényű megoldással a kormány és a parlament sem. Hónapok óta hever a törvényhozók asztalán Ana Birchall PSD-s képviselő tervezete, amely szerint az adósok anélkül válthatnák át hitelüket napi árfolyamon lejre, hogy a bank megváltoztathatná a kölcsön eredeti feltételeit. Másrészt a pénzügyminisztérium önálló javaslata értelmében a valutaalapú, lakásvásárlásra felvett kölcsönök lejre való átváltásakor a kormány garanciát vállalna a törlesztőrészlet felére, sőt a tárca azt szeretné, ha a megállapodás nyomán a pénzintézet elengedné a törlesztőrészlet 15 százalékát.
Ezek a törvénytervezetek azonban már a szakbizottságokban elakadtak, emiatt az egyre elégedetlenebb hitelesek a fogyasztóvédelmi hivatalhoz fordulnak segítségért, vagy a közösségi oldalakon szervezkedve, ügyvédekkel konzultálva pert indítanak a bankok ellen.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!