
Fotó: Pál Árpád
Csak egyetlen termék, egy Franciaországból származó méz bukott meg a román mezőgazdasági minisztérium, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) és az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) által végzett vizsgálatokon.
2017. április 11., 11:002017. április 11., 11:00
A nagy bevásárlóközpontok pultjain kínált termékek vizsgálatát azt követően rendelték el, hogy Magyarországon bebizonyosodott, kettős mércét alkalmaznak, és rosszabb minőséget hoznak Közép-Kelet-Európába, mint amilyent a nyugat-európai országokban forgalmaznak. A román hatóságok összesen 175 terméket vettek górcső alá, azt vizsgálták, hogy a termékek összetevője megegyezik-e a címkén feltüntetettekkel, illetve veszélyesek-e az egészségre. Egy francia méz esetében az egyik, a fruktóztartalmat mutató együttható 50 százalékkal meghaladta a normális határt, ám ez sem jelent veszélyt az egészségre. Ebből összesen 396, 500 grammos üveg érkezett Franciaországból, a márkájuk Fleur de miel. 108-at visszavontak, a többit már korábban értékesítették.
A hétfői bejelentés értelmében a Carrefour, a Metro, a Billa, a Cora, a Mega Image, a Penny és a Profi üzletláncok összesen 11 hipermarketjéből gyűjtötték be a vizsgálat alá vetett termékeket, hús, hal, zöldség, gyümölcs, méz, tejtermékek kerültek többek között a laborba. A termékek származási helye az Európai Unió, a mintákat pedig három romániai laboratóriumban is megvizsgálták.
Arról azonban, hogy gyengébb minőségűek-e a nálunk forgalmazott termékek, mint nyugati társaik, csak a későbbiekben hullhat le a lepel.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter bejelentette, levélben kérte belgiumi, németországi, olaszországi, hollandiai, valamint franciaországi kollégáit, tegyék lehetővé a romániai szakemberek számára, hogy megvizsgálják az ott értékesített élelmiszereket, hogy majd össze tudják vetni az itteni mintákkal. Arra a kérdésre, hogy ezt miért nem tette meg hamarabb, a szaktárca vezetője azt mondta, előbb biztosítani akarta a romániai lakosságot arról, hogy az itt kínált termékek alkalmasak fogyasztásra.
Amint arról korábban beszámoltunk, Petre Daea mezőgazdasági miniszter február végén jelentette be, hogy Románia is megvizsgálja a multinacionális cégek által forgalmazott élelmiszerek minőségét, miután felmerült a gyanú, hogy gyengébb minőségű termékeket forgalmaznának Kelet-Közép-Európában, mint Nyugat-Európában. A tárcavezető közölte, hogy felállítottak egy munkabizottságot, amelyben a minisztérium, az élelmiszer-biztonsági és állategészségügyi hatóság, valamint a fogyasztóvédelem szakemberei kaptak helyet. A tárcavezető azt ígérte, hogy amennyiben kifogásolható eseteket találnak, tájékoztatni fogják a közvéleményt. A testület által végzett munkáról február vége óta nem érkezett tájékoztatás a bukaresti hatóságoktól.
Közben viszont az ombudsmani hivatal is eljárást indított a nagy nemzetközi cégek által Romániában forgalmazott élelmiszerek minősége ügyében. Az eljárás során azt vizsgálják, sérült-e a román alkotmány 16. és 34. cikkelye, amely a jogegyenlőséget, valamint az egészség oltalmazásához való jogot szavatolja. Mint ismeretes, mintegy száz termék mintáit megvizsgálva kiderült, hogy a multik nagy arányban gyártanak silányabb minőségű termékeket Magyarországon, illetve szállítanak Magyarországra, a megvizsgált tételek 70 százalékánál kisebb vagy nagyobb minőségi eltérés volt tapasztalható a Nyugat-Európában forgalmazott termékekhez képest.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!