
Fotó: Ilusztráció
2012. január 17., 11:282012. január 17., 11:28
A világ legnagyobb exporthitel-biztosítója szerint az idén megfeleződik a nyitott gazdaságok növekedése, s a tavalyi 4,1 százalék helyett 2012-ben 2 százalékos lesz.
A közlemény idézi Bagyura Andrást, a Coface Hungary kereskedelmi igazgatóját, aki elmondta: várható volt, hogy a többi hitelminősítőhöz hasonlóan a Coface is lefelé módosítja Magyarország minősítését, ám látni kell, hogy nem visszafordíthatatlan a folyamat. Ha az elkövetkező hónapokban kedvező irányt vesz Magyarország és a nemzetközi szervezetek együttműködése, akkor az ország megítélése javulni fog, és középtávon javulhat a besorolása is. Ehhez az is kell, hogy rövidtávon javuljanak a makrogazdasági mutatók, s kedvezőbb képet mutassanak a közép- és hosszú-távú kilátások.
Hozzátette: az ország leminősítése középtávon megjelenhet a vállalatok minősítésében, hiszen a cégek megítélésekor tekintettel kell lenni a gazdálkodási környezetre is. Ha egy évnél hosszabb távon marad az ország jelenlegi besorolása, akkor az már komoly nehézségeket fog jelenteni a cégeknek is, különösen azoknak, amelyek hitelfelvételre kényszerülnek, s amelyeket hazai vagy nemzetközi hitelminősítők is megítélnek.
A Coface csoport közleménye szerint a válság epicentruma az euróövezet lett: 2012-ben az európai gazdaságot 0,1 százalékos recesszió sújtja, miközben az Amerikai Egyesült Államokban 1,6 százaléknál stabilizálódik a növekedés, Japánban pedig 1,8 százalékosra gyorsul a dinamika.
Az elemzés szerint ez elegendő lesz ahhoz, hogy a világ ne térjen vissza a 2008-2009-es válság mélypontjához, amit akkor egyidejű recesszió jellemzett a fejlett világ mind a három gazdasági régiójában.
A Coface szerint a fejlett országokban az átlagos növekedés 1,1 százalékos lesz 2012-ben. A feltörekvő országok átlagos gazdasági dinamikáját 5,1 százalékosra teszi az elemzés, ami 0,6 százalékpontos lassulás 2011-hez képest.
A romló helyzetet figyelembe véve a Coface egy osztályzattal A4-esre rontotta Olaszország és Spanyolország minősítését is. Olaszország sérülékenységét a kimagasló államadósság okozza, Spanyolországét pedig a magánszektor eladósodottsága. A Dél-Európa gazdasági motorját jelentő két ország emellett az idén megsínyli a recessziót is. A Coface adatai szerint e két országban a tavalyi év eleje óta 50 százalékkal nőtt a cégek fizetési problémáinak gyakorisága.
Az elemzés szerint a feltörekvő európai országokat érinti a leginkább az euróövezet válságának a mélyülése, ami a kereskedelmi kapcsolatoknak és a külső banki hitelezési csatornáknak tudható be.
A Coface szerint a feltörekvő országokban figyelemmel kell kísérni a politikai kockázatok visszatérését is.
A Coface elemzése alapján a vállalatok stabilitásának általános gyengülése mutatja, hogy a válság új irányt vet, s globális rendszerjelleget öltött azzal, hogy Olaszország is recesszióba süllyedt. A helyzet ma másnak tűnik, mint amilyen a 2008-as sokk idején volt, ami a kritikus tömeghatásnak tudható be, illetve annak, hogy nőtt a pénzügyi egymásrautaltság, s az uniós és az unión kívüli bankok európai államadósság-kitettsége.
A Coface úgy véli, 2012-ben az európai növekedési dinamika jelentős lassulása és a hitelforrások kiapadása együttesen komoly hatással lesznek a vállalatok hitelkockázatára.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.