Fotó: Facebook/Florin Cîţu
2017 októbere óta a legalacsonyabb szintre süllyedt az inflációs ráta – jelentette be hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira hivatkozva Florin Cîţu pénzügyminiszter.
2020. október 12., 18:162020. október 12., 18:16
2020. október 12., 18:182020. október 12., 18:18
A tárcavezető szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) összes „riogató üzenetével” ellentétben, amelyek az „árak robbanására” és a „piaci áruhiányra” utalnak, „a piacon van megfelelő mennyiségű áru, és azok ára folyamatosan csökken”.
– jelentette ki az Agerpres szerint Florin Cîţu.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adatai szerint az augusztusi 2,7 százalékról szeptemberben 2,5 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta Romániában. Az élelmiszerek 4,96 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 0,62%-kal, a szolgáltatások ára pedig 2,89%-kal nőtt. Tavaly szeptemberhez képest az idei kilencedik hónapban 2,5%-kal nőttek a fogyasztói árak.
A harmonizált fogyasztói árindex alapján kiszámolt éves ráta szeptemberben 2,1% volt – mutat rá az INS közleménye. A Román Nemzeti Bank (BNR) az idei év végére 2,7 százalékos, 2021-re pedig 2,5 százalékos inflációt valószínűsített legutóbbi jelentésében.
Az augusztusi 2,7 százalékról szeptemberben 2,5 százalékra mérséklődött az éves inflációs ráta Romániában.
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
1 hozzászólás