
2011. november 03., 08:122011. november 03., 08:12
Cáfolta Borbély László környezetvédelmi miniszter azt a korábbi bejelentését, miszerint az Európai Unió kötelezővé tenné a házikazánok környezetszennyezési adójának bevezetését. Mint részletezte, a fűtőanyagokra kivetendő adóról folynak a tárgyalások európai uniós szinten, a kérdésben pedig Románia semleges álláspontot képvisel. Ennek az adónemnek a mértéke Borbély elmondása szerint annak függvényében lenne alacsonyabb vagy magasabb, hogy mennyire szennyezi a környezetet az adott fűtőanyag. „Mi a pluszadó kérdésében még nem foglaltunk állást, legyen világos. Véleményem szerint 2013-tól nem lehet egy ilyen adót bevezetni. Nem beszélhetünk semmiféle különadóról. Ismétlem, nem vetünk ki adót a kazánokra” – szögezte le a tárcavezető.
Románia kapcsán megjegyezte, itt valamennyi tömbháznak megvan a lehetősége, hogy eldöntse, milyen fűtést választ. Szerinte a legelőnyösebb az lenne, ha lépcsőházanként vagy tömbházanként önálló hőközpontot alakítanának ki, s ez működhetne megújuló energiával. „Legtöbb helyen azonban egyéni kazánok vannak. Ez a tulajdonosok döntése” – fogalmazott Borbély.
Mint arról beszámoltunk, hétfőn az Agerpres és a Mediafax hírügynökség is arról adott hírt, hogy a Közpolitikai Intézet (IPP) nevű civil szervezetnek a helyi közmű-szolgáltatások témában meghirdetett rendezvényén Borbély arról beszélt, hogy az Európai Unió kötelezővé tenné a kazánok környezetszennyezési adójának bevezetését.
„A fűtőanyagok megadóztatásának a kérdését nagyon komolyan meg kell vitatni, s ebbe a folyamatba be kell vonni a polgármestereket is, akiket el kell hívni az európai uniós illetékesekkel folytatott tárgyalásokra is” – szögezte le a témában tegnapi sajtótájékoztatóján Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, aki egyúttal bírálta Borbély Lászlót. „A kazánok megadóztatására vonatkozó nyilatkozat szerintem elsietett volt. De ez engem nem tölt el aggodalommal, mivel ismerem az illetőt. Elsietettnek, nem helyénvalónak tartom, amely csak aggodalmat vált ki a marosvásárhelyiekből. A gépkocsiadó, a füstadó és a kazánok adója miatt Borbélyt adóminiszternek kellene nevezni” – élcelődött Florea, aki szerint a lakosság azért tart ott, ahol, mivel nincs egységes kormánystratégia.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt eközben úgy látja, hogy az Európai Unió álláspontjától függetlenül a kormánynak az a szándéka, hogy megadóztassa a házikazánokat. Tegnapi közleményükben rámutatnak, Borbély azért cáfolta korábbi kijelentését, mivel tulajdonképpen nem az EU, hanem a kormány akarja ezt az új adót kivetni, „hogy pluszbevételt hozzon a költségvetésbe, hogy a jelenlegi hatalom politikai konjunktúrája ne sérüljön”.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.