2012. augusztus 21., 21:572012. augusztus 21., 21:57
Alma Mautner közölte, ezzel egyidejűleg csökken a bécsi telephely jelenleg 50 fős létszáma, az alkalmazottak egy részét a tervek szerint Budapesten foglalkoztatnák tovább. A Futurezone.at osztrák hírportál értesülése szerint a Nokia 30 fős létszámcsökkentést jelentett be az osztrák munkaügyi hivatalnál. A szóvivő kijelentette, egyelőre nem tudni, hogy közelebbről mely feladatok kerülnek át Budapestre. „Ez attól függ, hogy hány eddigi bécsi munkatársat tud Budapestre csábítani a vállalat” – mondta. Az alpesi országokért és a délkelet-európai piacért eddig felelős osztrák telephely októbertől a nyugati régióhoz tartozik a vállalat belső szervezetében, és egy finnországi központ irányítja majd. A finn mobiltelefon-gyártó június közepén jelentette be, hogy több országban összesen 10 ezer dolgozótól válik meg. Ezzel a 2010 óta bejelentett leépítésekkel együtt több mint negyedével csökkenti alkalmazottainak számát. A komáromi Nokia-gyár 4 400 alkalmazottjának létszáma egy februári bejelentést követően az év végéig több lépésben 2 300 fővel csökken. A világ legnagyobb, értékesítési gondokkal küszködő mobiltelefon-gyártója tavaly szeptemberben jelentette be, hogy bezárja a Kolozsvár közeli Nemeszsukon 2008-ban létesített gyárát, az intézkedés 2200 dolgozó elbocsátásával járt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.