
Fotó: Haáz Vince
Nagyjából félmillió romániai dohányos marad szerdától kedvenc füstölgője nélkül, miután egy európai uniós irányelv miatt eltűnt a boltok polcairól minden „pattintós” mentolos vagy más ízesítésű cigaretta.
2020. május 19., 18:072020. május 19., 18:07
2020. május 19., 19:092020. május 19., 19:09
Az amúgy az Európai Unió összes tagállamára – beleértve a duty free boltokat – érvényes irányelvet a romániai jogrendbe átültető, 2016/201-es számú törvény május 20-án lép hatályba, ezért kedd estig a dohányipari cégek kötelesek voltak visszavonni a cigarettaárusító helyekről a jogszabály hatálya eső termékeket. A boltok ellátása is lassult, vagy teljesen le is állt – már a múlt héten nagyon sok helyen hiánycikknek számított több márka mentolos verziója.
Viszont a gyártók elmondása szerint a visszavonást megnehezítette a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot, majd a veszélyhelyzet, ugyanis számos árusítóhely erre a periódusra lehúzta a redőnyt. Mivel sok áru van még a polcokon, a gyártók azt szeretnék, ha a kormány meghosszabbítaná a visszahívási időszakot, főként olyan körülmények között, hogy kérniük kell az államtól a bevont cigarettamennyiség után kifizetett jövedéki adó visszafizetését.
Hiszen a környező, nem EU-tagállamokban ezentúl is kaphatóak lesznek ezek a termékek. „Precedenst teremtettek, betiltottak egy terméket a közegészségügy – »az új vallás«, ahogyan nemrég valaki meghatározta – nevében. Ez torzítja a kereslet és a kínálat viszonyát, a szabad piacgazdaság törvényeit, amelyek a demokrácia alapelvei. És az egyik legfontosabb elv a választáshoz való jog. Ezen alapul a demokrácia – a szavazástól a fogyasztásig, és a termelésig” – fakadt ki a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva az egyik dohányipari vállalat meg nem nevezett képviselője.
A dohányipar amúgy nagy hozzájárulója az államkasszának, csak idén márciusban 1,5 milliárd lejnyi adót fizettek be az ágazatban tevékenykedő vállalatok.
Érdekesség ugyanakkor, hogy az ízesítést csak a „klasszikus” cigaretták esetében tiltotta be az EU, a hevített vagy elektromos termékek esetében továbbra is maradnak a mentolos verziók.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!