
Az Európai Bizottság az idén 4,5 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában, ami elmarad a román hatóságok prognózisától.
2018. február 07., 21:052018. február 07., 21:05
2018. február 07., 21:052018. február 07., 21:05
Az Európai Bizottság szerdán közzétett téli gazdasági előrejelzésében azt valószínűsítette, hogy a román bruttó termék (GDP) 2018-ban 4,5 százalékkal fog bővülni, 2019-re pedig 4 százalékos növekedésre számít.
A bukaresti kormány hivatalosan 6,1 százalékos növekedést vár 2017-re, de már közölték, hogy a GDP-bővülés akár a 7 százalékot is elérhette. A román statisztikai intézet még nem közölt adatokat a tavalyi negyedik negyedévre és 2017 egészére vonatkozóan.
A román kormány az idei költségvetés-tervezetben 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, de a gazdasági előrejelzésekkel foglalkozó bukaresti kormányzati bizottság a hét elején már 6,1 százalékra növelte a 2018-as GDP-növekedésre vonatkozó becslését. A bizottság szerint a növekedés fő hajtóereje a beruházások lesznek, nem a fogyasztás. Egyes elemzők is lehetségesnek tartanak ekkora bővülést, de – mint mondták – ahhoz lényegesen több beruházást kell végrehajtania a kormánynak, mint 2017-ben.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!