Hirdetés

Börtönlakóból asztalos

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Maros megyében újabb kollektív elbocsátások várhatók – jelentette be a Maros Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője, Reghina Farcaş. „Ezúttal 250 dolgozó dossziéját kellett összeállítani. Ám miközben sokan panaszkodnak, hogy nem találnak munkahelyet, például az egyik segesvári készruhagyár hónapok óta nem tudja bővíteni a munkaközösségét, mert nem talál betanított munkásokat” – részletezte a Krónikának az igazgató.

Máthé Éva

2009. május 28., 09:572009. május 28., 09:57

Éppen ezért az ügynökség átképzőtanfolyamokat szervezett. „Ebben a periódusban 112 készruha-szabó és -varró szakembert képezünk ki. Több cégtől kaptunk igénylést az ilyen szakmunkásokra. Számukra biztosítva lesz az elhelyezkedés.

Ezenkívül más tanfolyamokat is szerveztünk. Úgy tapasztaltuk, hogy a szakképzett állatgondozókból is komoly hiány mutatkozik a megyében, tehát ilyen jellegű kurzust is szerveztünk.

A marosvásárhelyi börtönben negyvenen vesznek részt az asztalosképzésben. Ezenkívül pincér-, szakács-, számítógépkezelői-, vízszerelő-, kőművestanfolyamok is folyamatban vannak. Ezek a hiányszakmák a megyében” – ecsetelte Reghina Farcaş.

Maros megyében áprilisban 5,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Januárhoz képest megyei szinten csaknem 1 százalékkal növekedett a mutató. Számszerűleg áprilisban csaknem 14 ezer állástalan személyt tartottak nyilván, közülük 6 ezer nő.

Tavaly áprilisban a Maros megyei munkaképes állampolgárok 4,77 százaléka nem rendelkezett állandó munkahellyel. Reghina Farcaş szerint a térségben még nem érezhető, hogy tömegesen hazatérnének azok, akik külföldön vállaltak munkát.

A marosvásárhelyi Azomureş kombinát vezetősége a napokban bejelentette, hogy június elsejétől újabb 400–500 dolgozót küld kényszerszabadságra. „Ezek a dolgozók egyelőre nem kerülnek be a munkaerő-elhelyező ügynökség nyilvántartásába, mert még van rá remény, hogy később ismét felvehetik a munkát. Tehát bár tömeges az újabb elbocsátás, ők nem szerepelnek a mi statisztikai kimutatásunkban” – tájékoztatott Reghina Farcaş.

A kombinát Alternativa 2002 szakszervezetének elnöke, Dumitru Boantă a sajtónak úgy nyilatkozott: egyelőre nem tudják, hogy valóban kényszerszabadságról vagy elbocsátásról van szó, de az tény, hogy a vállalat készáruraktára ismét feltelt, és nincsenek a komplex műtrágya felvásárlására vonatkozó szerződések.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés