
Mentőcsomag készül. A lakosságot támogató intézkedéseket mutathat be hétfőn a bukaresti kormány
Fotó: Jakab Mónika
Támogatásokról, a gazdasági válságkezeléssel kapcsolatos lépésekről, szociális juttatásokról is döntenek hétfőn a kormánykoalíció vezetői. Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke a Krónikának elmondta: a kis- és közepes vállalkozások segítésével, de a nagy cégek támogatásával is igyekeznek élénkíteni a gazdaságot, és „menteni a menthetőt”.
2022. április 10., 19:382022. április 10., 19:38
Utalványok az alapélelmiszerek vásárlására a szegénységben élő, illetve az alacsony jövedelmű családoknak (50 euró/utalvány kéthavonta az idei év végéig), havi utalványok az oktatási időszakban a szociális ösztöndíjas diákoknak (30 euró/utalvány), az alkalmazottak étkezési utalványának megemelése 30 lejes értékre, hitelmoratórium – sajtóértesülések szerint ezeket a lépéseket is tervezi a kormány a készülő mentőcsomag keretében.
„A végleges döntések gazdasági, szociális kérdéseket érintenek. Olyan beruházásokról, támogatásokról is egyeztetünk, amelyekkel a gazdaságot élénkíteni lehet, illetve menteni, ami menthető. A hét folyamán sürgősségi kormányrendeletet tervezünk beterjeszteni, az közberuházások keretében zajló építkezések ügyében.
– mondta az RMDSZ elnöke.
A Ziarul Financiar a napokban arról írt, hogy átlagosan 170,10 lejbe került az építőiparban használt szendvicspanelek négyzetmétere márciusban, míg egy évvel korábban 76,70 lej volt az átlagár. A nemesvakolatok ára 40, a tégláé 36 százalékkal emelkedett. A lap az ágazati vállalkozók véleményére hivatkozva azt írta, idén nagymértékben emelkedni fog a fizetésképtelenné váló, csődbe jutott építkezési cégek száma.
Segítenének, ahol tudnak. Az építőiparban „árfelzárkozást” terveznek Kelemen Hunor szerint
Fotó: Jakab Mónika
Néhány nappal ezelőtt Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök is arról beszélt, hogy az építőanyagok árával kapcsolatos rendelet prioritást jelent a kormány számára. Mint fogalmazott: országszerte stagnálnak a beruházások az építőanyagok drágulása miatt, amit „az ostoba ukrajnai háború” idézett elő.
Megerősítette: lesznek szociális jellegű döntések a rászorulók számára. Arról tájékoztatott, hogy a hosszú ideje halogatott offshore-törvény is terítékre kerül a héten. Mint ismeretes, ez jelentené az első lépést ahhoz, hogy 2026 magasságában elkezdődhessen a Fekete-tengeri gázkitermelés a nagyobbik lelőhelyen.
Kelemen Hunor lapunknak azt is elmondta: a kis- és középvállalkozásokat is egy kisebb, úgynevezett minimis állami támogatásba részesítenénk, a nagy cégek esetében pedig nagyobb mértékű támogatással próbálják segíteni versenyképességük megőrzésében, valamint abban, hogy meg tudják tartani piacaikat. Megerősítette: lesznek szociális jellegű döntések a rászorulók számára. Arról tájékoztatott, hogy a hosszú ideje halogatott offshore törvény is terítékre kerül a héten. Ez jelentené az első lépést ahhoz, hogy 2026 magasságában elkezdődhessen a Fekete-tengeri gázkitermelés a nagyobbik lelőhelyen.

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hétfőn ismertetik a Támogatás Romániának elnevezésű gazdasági és szociális intézkedéscsomagot.
Amint arról beszámoltunk, Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombati sajtótájékoztatóján szintén arról beszélt, hogy a mai koalíciós ülés után ismertetik a lakosság és a gazdaság védelmét célzó, 17,3 milliárd lejes összértékű, Támogatás Romániának elnevezésű gazdasági és szociális intézkedéscsomagot. Megemlítette azt is, hogy több a gazdaság védelmét célzó, mint a szociális jellegű intézkedés a csomagban. Ugyanazon a sajtótájékoztatón Marius Budăi munkaügyi és társadalmi szolidaritásért felelős miniszter kijelentette, hogy a Támogatás Romániának intézkedéscsomag kedvezményezettjei közé mintegy 12 millió személy sorolható.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
szóljon hozzá!