Hirdetés

Biztosnak tűnik a béremelés

Bizonyosnak tűnik immár, hogy a közalkalmazottak visszakapják bérük azon részét, amelyet még a 2010-es megszorítások részeként vett el a kormány. Arról azonban, hogy ez egy vagy több lépcsőben következik be, később döntenek.

Balogh Levente

2012. március 12., 06:112012. március 12., 06:11

A kormány mindenképpen megemeli a közalkalmazottak bérét, hogy azok megközelítsék a megszorító intézkedések részeként bevezetett bércsökkentések előtti szintet, a béremelés mértékéről azonban később döntenek majd – erről tájékoztatta Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnök a hétvégén Mugur Isărescut, a nemzeti bank elnökét.

A kormányfő és a jegybankelnök találkozóján leszögezték: a kormány és a nemzeti bank célja a lakossági fogyasztás serkentése, ezért az ezt szolgáló megoldásokat keresik, a kormányprogramban ugyanakkor csupán a csökkentett bérek visszakerekítése szerepel, a társadalombiztosítási járulék csökkentése – amely az elmúlt héten merült fel lehetséges megoldásként – azonban nem. Emellett a nyugdíjak idei emeléséről sem esett szó a kormány tervei között.

Dan Suciu kormányszóvivő a kormányfő és a jegybankelnök közötti, mintegy kétórás pénteki találkozót követően elmondta, a fogyasztás növekedésére a fenntartható gazdasági növekedés érdekében van szükség. Annak kapcsán, hogy a béremeléssel egy időben a kormány tervezi-e a tb-járulék csökkentését is, Suciu kifejtette: ennek lehetőségét az idei első negyedévi gazdasági adatok ismeretében mérlegeli majd a kabinet, azonban emlékeztetett, hogy a kormány programjában a tb-csökkentés nem szerepel, csupán a közalkalmazotti bérek kiegészítése, és az is csupán abban az esetben, ha a gazdaság állapota ezt lehetővé teszi.

Mint rámutatott, ahhoz, hogy az intézkedések bármelyikét meglépje, a kormánynak növelnie kell az államkasszába befolyó pénz mennyiségét, például az adócsalás csökkentésével vagy legalább mérséklésével, másrészt pedig a gazdaságnak is növekednie kell.

A bérvisszaemelés kapcsán ugyanakkor a miniszterelnök és a jegybankár találkozóján az a lehetőség is fölmerült, hogy júniusban csupán részben emeljék ismét a jövedelmeket, a további emelésekről pedig később döntsenek, az akkori lehetőségek ismeretében.

Arra a felvetésre, hogyan növelhetők a közalkalmazotti bérek június elsejétől, miközben a pénzügyi felelősségről szóló törvény ezt a választásokat megelőző hat hónapos időszakban megtiltja, Suciu rámutatott: jogi értelemben nem béremelésről van szó, hanem az eredeti bérszinthez való visszatérésről. Azt ugyanakkor leszögezte: a nyugdíjemelés nem szerepel a kabinet tervei között.

Óvatosságra int
a pénzügyminiszter

Bogdan Drăgoi pénzügyminiszter szintén pénteken arról beszélt, hogy a kormánynak szándékában áll a lakossági jövedelmek növelése, azonban csupán a gazdasági lehetőségek függvényében és az idei évre kitűzött, a GDP 1,9 százalékát kitevő hiánycél betartásával. Mindez szerinte is azt jelenti, hogy bármilyen emelés csakis a gazdasági növekedés függvényében jöhet szóba. Mint rámutatott, amennyiben június elsejétől 16 százalékkal növelnék a közalkalmazotti béreket, az kétmilliárd lejes megterhelést jelentene idén a költségvetés számára, míg a tb-járulék mostani, 5 százalékos csökkentése 2,3 milliárd lejjel csökkentené a büdzsé bevételeit.

Băsescu: teljesültek
a feltételek

A bérkiegészítés kapcsán Traian Băsescu államfő tegnap úgy nyilatkozott: az nem tekinthető populista intézkedésnek, mivel a gazdasági körülmények most lehetővé teszik a közalkalmazotti jövedelmek helyreállítását. Szerinte ez annak tudható be, hogy míg 2009 áprilisában

1 396 129 volt, ez a szám idén januárban 1 196 067 volt, azaz mintegy 200 ezer fővel sikerült csökkenteni az állami alkalmazottak számát. Arra is rámutatott, hogy a Nemzetközi Valutaalappal megkötött hitelszerződés értelmében 2014-ig a 2009-es szintről, a GDP 9,6 százalékáról 7 százalékra kell csökkenteni a közalkalmazotti bérköltségeket. Ezt az arányt – pontosabban 6,4 százalékot – már tavaly decemberre sikerült elérni, tehát Băsescu szerint a kormánytagok óvatos nyilatkozatai ellenére adottak a feltételek a bérkorrekcióra.

Mint arról beszámoltunk, a közalkalmazotti bérek kiegészítésének konkrét lehetőségét Traian Băsescu államfő vetette fel szerdai parlamenti beszédében, amelyben – annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt még a populista gazdasági intézkedések veszélyeire figyelmeztetett – felszólította a kormányt, hogy találja meg annak a módozatait, hogyan emelhető vissza a közalkalmazottak bére június elsejétől a korábbi szintre.

A 2010-ben végrehajtott 25 százalékos bércsökkentés után a közalkalmazottak tavaly 15 százalékos béremelésben részesültek, azonban ahhoz, hogy jövedelmük elérje a korábbi szintet, további mintegy 16 százalékos emelésre lenne szükség. A munkavállalók tb-járulékának 3–5 százalékos csökkentésének lehetőségéről Ungureanu kormányfő tett említést.
 

Drăgoi: recesszió jöhet

Románia technikai recesszióba kerülhet, miután a hatóságok az első negyedévben a gazdaság teljesítményének csökkenésére számítanak, és tavaly az utolsó negyedévben is szűkült a gazdaság – jelentette ki pénteken Bogdan Drăgoi pénzügyminiszter. Romániában a tavalyi negyedik negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző, harmadik negyedévhez képest, így az idei első negyedévi esetleges visszaesés sorozatban a második lenne, ami technikai recessziót jelent.

A tárcavezető azonban hangsúlyozta, hogy 2011 első negyedévéhez képest 1,5–2 százalékos GDP-bővülésre számítanak. Drăgoi szerint az első negyedévi várható visszaesés fő oka a szokatlanul hideg téli időjárás, ami miatt nehézkessé vált az áruszállítás. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság termelése és a kereslet változatlan volt. Romániában tavaly 2,5 százalékkal nőtt a GDP, főként a mezőgazdaságnak és az iparnak köszönhetően. Románia nemzetközi hitelezői az idén 1,5–2 százalékos GDP-növekedésre számítanak.


-----

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés