2009. október 27., 10:142009. október 27., 10:14
Biztosítási tevékenységének könyv szerinti értéke 22 milliárd euró. A cég a mintegy 500 milliárd euróért felelős vagyonkezelő részét is eladja, csakúgy, mint amerikai internetbankolási részlegét, az ING Directet, sőt néhány hollandiai banki tevékenységét is értékesíti.
Az átalakítási tervek bejelentésével együtt az ING előzetes eredményeket közölt a harmadik negyedről: 750 millió eurós adózott eredményre számít az egy évvel korábbi 568 millió eurós veszteséggel szemben. A banki tevékenységből származó profit 250 millió euró lesz várhatóan, míg a biztosítási műveletek 500 millió euró körüli eredményt termeltek.
Bár, mint közölték, a 10 400 fős idei létszámcsökkentés enyhített a cég gondjain, az amerikai piachoz kapcsolódó, ingatlan- és származtatott ügyletekből eredő veszteségek továbbra is nyomják az eredményt. Az ING tavaly októberben 10 milliárd eurós életmentő hitelt kapott, a most tervezett részvénykibocsátásból származó pénzből 5,9 milliárd eurót a hitelösszeg fele, valamint a kamatok törlesztésére fordítja.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.