
Fotó: A szerző felvétele
2009. május 15., 10:052009. május 15., 10:05
Barabás Pál mérnök, a víztisztító állomás vezetője elmondta, egy régi SAVIEM-motort alakítottak át, öszszekötötték egy háromfázisú villanymotorral, majd több régi alkatrész beiktatásával elkészült az áramfejlesztő, amit a villanyhálózatra csatolva működtetnek, de elenyészően kevés a fogyasztása. A biogázt az állomásra beérkező szennyvízből nyerik, naponta ezer köbméter termelődik, az új berendezés ebből 18–20 köbmétert használ el.
A számítások szerint évente közel negyvenezer kilowatt áramot állít elő, ami a víztisztító telep szükségleteinek 4 százalékát fedezi. Ez az árammennyiség közel 28 ezer lejbe kerülne, míg az áramfejlesztő évi működési költsége mintegy négyezer lej. A pénzmegtakarítás mellett a berendezés környezetvédelmi célokat is szolgál, hiszen a felhasznált biogáz nem kerül be a légkörbe.
Fejér Sándor, a közművek igazgatója úgy nyilatkozott, 1989-ben az ország több városának összesen száz darab biogáz alapú áramfejlesztőt adtak, ezek közül már csak kettő működik, az egyik Sepsiszentgyörgyön. A víztisztító állomásra szándékosan nem vezették be a gázt, a műhelyek fűtését ezzel a régi áramfejlesztővel oldották meg, a szakemberek pedig nem hagyták lepusztulni azt.
A közművek idén januárban leadott egy pályázatot a környezetvédelmi minisztériumhoz, mintegy százezer euró értékben szerettek volna napelemeket és alternatív rendszereket beszereltetni. Alternatív módszerekkel a víztisztító állomás teljes energiaszükségletét hét hónapig lehetett volna fedezni, magyarázta az igazgató. A minisztérium jelenleg minden zöld-programot leállított, azonban a sepsiszentgyörgyiek bíznak abban, hogy előbb-utóbb a pályázatukra megkapják a kért támogatást.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.