
2010. június 08., 08:502010. június 08., 08:50
„A tiltakozás célja, hogy felhívjuk a kormány figyelmét, a kisebb bevételek megadóztatása nem vezet máshoz, mint munkanélküliséghez, az állam bevételeinek csökkenéséhez és az illegális fogadások bátorításához” – mondta Agathon a Mediafax hírügynökségnek.
A magáncégek kínálatából válogató szerencsejátékosok eddig egy tét megtételekor 15 százalékos „mínusszal” számoltak, azaz ha a befizetett tét 10 lej volt, akkor gyakorlatilag 8,5 lejt játszottak meg. Nyertes szelvény esetén, ha a nyeremény értéke nem haladta meg a 600 lejt, a szerencsés játékos hazavihette a teljes összeget. Ám ha például a szelvényén 700 lejes nyeremény szerepelt, a 600 lejen felüli öszszeg, azaz a 100 lej 25 százaléka az államkasszába vándorolt, így a nyertes 675 lejt vitt haza. A kormány azonban tervei szerint a jövőben bármilyen értékű nyereményre 25 százalékos adót vetne ki, azaz a 600 lej értékű nyertes szelvény gyakorlatilag 450 lejt érne.
Gazdasági elemzők szerint a sportfogadásból befolyó összegek ilyen nemű megadóztatása nemhogy pluszbevételt jelentene az államnak, hanem jelentős veszteséget, ugyanis számításaik szerint az újítás havonta mintegy 1,7 millió lejt hozna az államkasszába, viszont az üzleti forgalom csökkenése több mint 4,1 milliós veszteséget termelne. Agathon még messzebb ment: szerinte az állam mintegy 4,9 millió lejt veszít havonta, ha életbe léptetik az új adótörvényt. Az elemzők jóslatai nem légből kapottak, ugyanis 2005-ben az akkori kormány már meglépte ugyanezt, ennek következtében pedig a sportfogadó-irodák bevétele átlagosan 47,5 százalékkal csökkent, a viszszaesés pedig az irodák 30 százalékának bezárásához vezetett.
Az Agathon által bemutatott felmérés szerint jelenleg a sportfogadó-irodák átlagos havi bevétele mintegy 100 millió lej, ebből az államkasszába mintegy 6,5 millió lej kerül. A 100 millió lej 70 százaléka visszajut a nyertesekhez, ennek a 70 milliónak a 70 százaléka pedig 600 lej alatti nyereményeket takar. Az államknak havonta átutalt 6,5 millió lejből 4,2 millió a 600 lej feletti nyeremények 25 százalékos megadóztatásából származik.
A felmérés a munkahelyekre is kitér. Eszerint jelenleg több mint 4000 alkalmazott dolgozik a sportfogadó-irodákban, ám ha megtörténik az adó általánossá tétele, az alkalmazottak legalább fele elveszíti állását. „Az intézkedés életbeléptetésének egyéb súlyos következménye is lesz. Egyrészt drasztikusan megnő az on-line sportfogadást választók száma, miközben az ilyenfajta szolgáltatásokat nyújtó cégek nem Romániában vannak bejegyezve. Másrészt ennek a területnek megvan a feketepiaca is, amelyre most még inkább rátelepedhet a maffia” – tette hozzá Dan Matei Agathon.
A kormány tervei a sportfogadó irodák képviselői szerint is csődhöz vezetnek. „Ha elfogadják az intézkedéseket, kénytelenek leszünk bezárni – nyilatkozta az ftr.ro honlapnak Mădălin Tiţa a Romániában több mint 250 irodát működtető Stanleybet fogadóiroda képviseletében. – Ha a kliensünk 100 lejt nyer, akkor 25 lejt elvesznek tőle: ilyen feltételek mellett ki fog hozzánk betévedni?”
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.