
Képünk illusztráció
Fotó: Bakó Zoltán
A francia Lactalis tejtermékgyártó bejelentette, hogy augusztus végéig bezárja két kelet-romániai üzemét, amelyek a Suceava megyei Dealu Floreni településen és Dornavátra (Vatra Dornei) városában működnek.
2020. július 04., 08:002020. július 04., 08:00
A francia vállalat a Dorna Lactate nevű egyik romániai leányvállalatának két üzemére tesz lakatot. A Dorna Lactate a román sajtó szerint 2018 végén 410 személyt foglalkoztatott. A franciák 2008-ban vásárolták meg a Dorna Lactatét, amely a LaDorna márkanevű tejtermékeket gyártja. A romániai leányvállalatnak a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanuban is volt üzeme, amelyet 2018-ban zártak be.
A vállalat továbbra is forgalmazni fogja a LaDorna termékeket, amelyeket a Fehér megyei Albalact üzemükben és a Covalact sepsiszentgyörgyi gyárában fognak előállítani. A Lactalis kiterjedt portfólióval rendelkezik a romániai piacon, ahova 2008-ban lépett be a Dorna Lactate megvásárlásával. 2016 elején megvásárolta az addig román tulajdonban levő gyulafehérvári Albalactot, valamint ugyanazon év végén egy amerikai befektetői alaptól a székelyföldi Covalactot.
A francia csoportnak Romániában összesen 2300 dolgozója van, és hét gyárban hét különböző márkanevű tejtermékeket állítanak elő (LaDorna, Albalact, Covalact, Zuzu, Fulga, Rarăul, Poiana Florilor). A csoport évente mintegy 250 millió liter tejet gyűjt be a hazai tejtermelőktől, a romániai csoport évente 200 ezer tonna tejterméket ad el, éves árbevétele eléri a 250 millió eurót.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!