Hirdetés

Beszélgetés Varga Gábor kutatómérnökkel, az Állami Szabadalmi Hivatal vezérigazgatójával

„Az új évezred cselekvő emberében végre tudatosodnia kell annak: nem elég álmodozni, nem elég elképzelni, nem elég papírra vetni, nem elég megalkotni valamit – azt meg is kell tudni védeni.”

Molnár Judit

2012. június 22., 09:552012. június 22., 09:55

– Mennyire általánosan elfogadott nálunk a szellemi tulajdon fogalma, illetve annak védelme?

– Sokan még most is igen-igen csodálkozva, tamáskodva viszonyulnak ahhoz a tényhez, hogy a piacgazdálkodás törvényei a szellemi régióban is éppúgy érvényesülnek, mint a gazdasági élet más területein. Hogy a magántulajdon fogalma nem csupán az anyagi javak birtoklását feltételezi,  hanem hozzátartozik az alkotó, kreatív gondolkozás termékeinek a birtokbavétele is. Hogy a szellemi tulajdon birtoklása adott helyzetben nagyobb fontossággal bír, mint az anyagi javak gyarapítása. Az új évezred cselekvő emberében végre tudatosodnia kell annak: nem elég álmodozni, nem elég elképzelni, nem elég papírra vetni, nem elég megalkotni „valamit” – azt meg is kell tudni védeni.

– A rendszerváltás előtt  kutató vegyészként dolgozott Nagyváradon. Ilyen formában működött-e akkor is a mostani munkahelye? És volt-e valamiféle kapcsolata vele?

– A kérdést külön köszönöm, ugyanis azokban a szörnyűséges időkben a bukaresti utak várt és ajándékként megélt lehetőségek voltak. Én ugyanis a bukaresti Lakk- és Festékipari Antikoróziós Kutatóközpont nagyváradi kirendeltségének voltam tudományos kutatója, utóbb főkutatója. Az intézetben, amit most vezetni van szerencsém, szabadalmaztattam hat találmányomat is, de valahányszor beszámolókra mentünk Bukarestbe, megszálltuk az OSIM könyvtárát, ahová a világ minden tájáról nemcsak az új szabadalmak leírása érkezett be, de különböző kiadványok egyéb műszaki újdonságokról. Úgyhogy mi naprakészek lehettünk a kor technikájával.

– Hát ez valóban kiváltságos állapotnak mondható...

– Bárki bejöhetett volna a könyvtárba, csak az emberek akkor sem igazán tudták, mivel is foglalkoznak az intézet falai között, ahogy még manapság sincs tisztában vele a nagyközönség.

– Hogy a nagyközönség számára világosabb legyen a kép, arra kérném, foglalja össze az intézet tevékenységének fő vonalait.

– A nemzetközileg egységesített törvényszabályozás három alapkritérium egyidejű teljesítésétől teszi függővé valamely találmány szabadalmazhatóságát. Ezek alapján szabadalmi oltalmat kaphat az a találmány, amelyik új, feltalálói tevékenységből származik és iparilag alkalmazható. Nem szabadalmazhatóak a közrenddel vagy közerkölccsel ellentétes találmányok, valamint a tudományos ötletek, a felfedezések, az elméletek, a matematikai módszerek, az önmagukban vett számítógépes programok (szoftverek), a gazdasági vagy szervezési jellegű megoldások, a diagrammák, az oktatási és képzési módszerek, a fizikai jelenségek és a konyhaművészeti receptek.

A szabadalmi oltalom territoriális jog, kizárólagosan annak az országnak a területére való érvényességgel, ahol az illető oltalmat lajstromozták. A védjegy lajstromozása egyébként tíz évre ad kizárólagos jogot a védjegy használatára, megtiltván ezáltal bármely harmadik személy számára a védjegy használatát, illetve annak rosszhiszemű bitorlását. Tíz esztendő elteltével az oltalom újabb tíz esztendei időtartalomra megújítható, a megújítások száma pedig nem korlátozott.

A védjegy a maga rendjén olyan grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely természetes vagy jogi személynek a termékeit vagy a szolgáltatásait megkülönböztesse mások hasonló termékeitől vagy szolgáltatásaitól. Fontos szerepe van a minőség azonosításában, a bizalom elnyerésében és a vásárlói hűség kialakításában, ugyanakkor igen lényeges a reklámban betöltött szerepköre is.

Ahhoz pedig, hogy egy találmány szabadalom által, egy védjegy bejegyzési bizonylat által, egy formatervezési minta pedig oltalmi bizonylat által lajstromozott állapotba kerüljön, előzőleg az illető szellemi termékre vonatkozó oltalomigénylést nagyon komoly, alapos, minden szempontból körültekintő elbírálási folyamatnak vetik alá.

Ez az elbírálási folyamat a világ minden államában azonos kritériumrendszer alapján, az e célból létrehozott országos hatáskörű főhatóság kereténben történik. Mindezen hatáskörök egy meglehetősen fejlett informatikai háttér meglétét feltételezik, amelyben a különleges rendszerekbe kötött számítógépek segítségével a kivizsgálók pillanatok alatt kapcsolatba léphetnek a világ bármelyik szakadatbázisával, naprakész információkat kapva akár a műszaki fejlődés pillanatnyi állapotáról, akár az iparjogvédelemre vonatkozó jogalkotás helyzetéről az illető állam területén.

– Ezek szerint egyetlen billentyűlenyomásra van tőlünk a spanyolviasz felfedezőjének a kiléte?

– Végső soron igen, s ha nem vigyázunk, előbb-utóbb ezt is meg fogjuk tudni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
Hirdetés