2012. március 12., 11:512012. március 12., 11:51
Mircea Toader, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőházi frakcióvezetője a sajtó kérdésére elmondta, mindössze arról született döntés, hogy júniustól nőnek a bérek, azt azonban a kormány csak a későbbiekben vizsgálja meg, hogy hány százalékkal.
Bejelentésének némiképp ellentmond Kelemen Hunor kulturális miniszter, RMDSZ-elnök és Markó Béla kormányfőhelyettes nyilatkozata, a szövetségi politikusok ugyanis csak annyit mondtak, hogy a koalíciós egyeztetésen valóban szóba került a fizetésemelés ügye, ám csak érintőlegesen, s semmi konkrétumról nem határoztak. Abban azonban ők is egyetértettek, hogy a koalíció valamennyi alakulata támogatja ezt a lépést.
Kelemen Hunor ugyanakkor ismételten arról beszélt, hogy a döntés meghozatala előtt meg kell várni március végét, ugyanis csak az első negyedévi gazdasági eredmények birtokában lehet majd döntést hozni ez ügyben. Amint arról beszámoltunk, a kormánynak eltökélt szándéka a közalkalmazotti fizetések emelése.
Mihai-Răzvan Ungureanu miniszterelnök a hétvégén Mugur Isărescut, a nemzeti bank elnökét arról tájékoztatta, hogy a kabinet mindenképpen megemeli a béreket, hogy azok megközelítsék a megszorító intézkedések részeként bevezetett bércsökkentések előtti szintet, a béremelés mértékéről azonban később döntenek majd.
A kormányfő és a jegybankelnök találkozóján leszögezték: a kormány és a nemzeti bank célja a lakossági fogyasztás serkentése, ezért az ezt szolgáló megoldásokat keresik, a kormányprogramban ugyanakkor csupán a csökkentett bérek visszakerekítése szerepel, a társadalombiztosítási járulék csökkentése – amely az elmúlt héten merült fel lehetséges megoldásként – azonban nem. Emellett a nyugdíjak idei emeléséről sem esett szó a kormány tervei között.
| A fizetések kiigazítását az egységes bérezési törvény szellemében kellene meglépni, azaz a béremelésnek nagyobb mértékűnek kellene lennie az alacsony fizetések esetében, ellenkező esetben ugyanis fennmaradnának a hatalmas eltérések, ami feleslegesen elvesztegetetté tenné az elmúlt három évet – jelentette ki tegnap a kormány béremelési szándéka kapcsán Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke (képünkön). Szerinte amikor Traian Băsescu államfő azzal érvelt, hogy nem minősül populizmusnak az, ha a kormány még idén megemeli a közalkalmazotti fizetéseket, csak azt mutatja meg, hogy mennyire „instabil”, hiszen olyan, mintha elfelejtette volna, mit nyilatkozott egy hónappal korábban. Mint arról beszámoltunk, nemrég Băsescu még óva intette a kormánypártokat bármiféle populista intézkedés meghozatalától a választási kampány jegyében – itt pedig konkrétan a béremelésekre utalt. Ehhez képest múlt heti parlamenti felszólalásában arra kérte a hatalmon levő alakulatokat, találják meg annak a módját, hogy júniustól a megszorítások előtti szintre lehessen emelni a fizetéseket. „Az a tény, hogy a béremelésre az első negyedévi gazdasági mutatók függvényében kerül sor, populista és nem indokolt lépésnek tűnik. Hamis az az állítás, hogy az államelnök a vásárlói erő helyreállítását akarja” – vallja a szakszervezeti elnök, aki szerint az egységes bérezési törvény alkalmazása lenne jelenleg a legjobb megoldás. Ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Hossu – a béremelésre nemcsak a köz-, hanem a magánszférában is sort kellene keríteni. Erre pedig szerinte a minimálbér emelése lenne a legmegfelelőbb megoldás. |
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.