
Fotó: MTI
2012. április 27., 09:322012. április 27., 09:32
Az erdélyi napok megnyitóját csütörtökön tartották, az eseményt Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere ajánlotta a nagyszámú érdeklődő figyelmébe. A vásárcsarnokban felállított pultoknál 19 Gyergyó vidéki termelő kézművestermékeit lehet kóstolni és megvásárolni.
A rendezvényt a Gyergyószéki Képviseleti Iroda közreműködésével szervezték meg, és önerőből valósították meg. A gyergyószentmiklósi polgármester az MTI-nek elmondta: a rendezvényt azért szervezték meg, hogy az anyaország fővárosában is megismerhessék az emberek a gyergyószéki ízeket a tekerőpataki sajtoktól a gyergyóremetei házi csokoládékig. Emellett a kínálatban szerepelnek húsáruk, szörpök, lekvárok és pálinkák, valamint más kézművestermékek is.
Az elöljáró jelezte: szeretnék a térség kínálatának megjelenését gyakorivá tenni Budapesten. Mezei külön aláhúzta: a rendezvény másik célja, hogy a helyi kézművestermékek eladási lehetőségeinek szélesítésével helyben találhassanak megélhetést a gyergyószentmiklósi és a szélesebb régióban lakó emberek. Fel kívánják hívni a figyelmet arra is, hogy a gyergyószéki kínálatot helyben is megkóstolhatják a falusi vendéglátás keretében az odalátogatók.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.