Hirdetés

„Elmagyarázta” a miniszterelnök, miért van szükség szolidaritási adóra

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Eddig is létezett egy 0,25 százalékos szolidaritási adó, a pénzügyminisztérium most azt számolja, hogy miután megváltozott az adóalap, ne változzon a befolyó összeg reálértéke – jelentette ki pénteken Déván Mihai Tudose miniszterelnök.

Krónika

2017. október 20., 17:302017. október 20., 17:30

2017. október 20., 17:312017. október 20., 17:31

A kormányfő elmondta, szolidaritási adó eddig is létezett, ugyanakkor szerinte valószínűleg az adott okot félreértésre, hogy egy ehhez hasonló közteher bevezetéséről már szó volt három-négy hónappal ezelőtt is. Azt a szolidaritási adót a kereskedelmi társaságok üzleti forgalmára vetették volna ki.

„Most, amikor beszélünk, minden munkáltató befizeti a 0,25 százalékos adót, amit az Európai Unió is kér és a szakszervezetek is ragaszkodnak hozzá. A pénzügyminiszter most azt számolja, hogy hány százaléknak kell lennie ennek az adónak ahhoz, hogy miután megváltozott az adóalap, a szolidaritási alapba befolyó összeg reálértéke ne változzon. Erről van szó. De az ön munkáltatója jelenleg is befizet 0,25 százalékot” – mondta újságírói kérdésre Tudose a sajtótájékoztatón, amikor a két százalékos szolidaritási járulékról kérdezték. A miniszterelnök hozzátette: igyekszik „nem finánc nyelven” elmagyarázni Ionuţ Mişa pénzügyminiszter egy nappal korábban szaknyelven adott magyarázatát.

Hirdetés

Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettes szintén megpróbálta megmagyarázni a szolidaritási járulék kérdését és hangsúlyozta: nincs szó új adó bevezetéséről.

A politikus elmondta, jelenleg mindenki 39,25 százalékos társadalombiztosítási hozzájárulást fizet: 22,75 százalékot a munkáltató, 16,5 százalékot pedig a munkavállaló. Miután a társadalombiztosítási járulék terhe a munkavállalóra hárul – a kormány tervei szerint 2018 januárjától –, a hozzájárulás összegét 37 százalékra csökkentik.

„Ami a 0,25 százalékos bérgarancia-alapot illeti: eddig a munkáltató mintegy négy különböző biztosítási számlára (munkanélküli segély, betegszabadság, stb.) befizette összesen a fizetésalap 2,25 százalékának megfelelő összeget. Ezentúl egyetlen számlára fizet és kevesebbet: 2,25 százalék helyett 2 százalékot. A szakszervezetek kérésének is megfelelően mindez a munkáltató felelőssége marad, mint ahogyan a munkavállaló által fizetendő 35 százalékot jelenleg is a munkáltatónak kell átutalnia” – idézte Ciolacut az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés