
Bukarestbe hívta a dél-erdélyi autópálya kivitelezőit Iulian Matache közlekedési miniszter, miután pénteken megtekintette a Nagyszeben–Szászváros-sztrádaszakaszt, és arra kérte őket, hogy megoldásokkal és a problémák megoldását célzó munkálatok ütemtervével érkezzenek.
2015. október 18., 20:472015. október 18., 20:47
„Személyesen akartam látni, hogy állnak a dolgok a Nagyszeben–Szászváros-szakaszon. Remélem, ahogyan az autópálya-társaság (CNADNR) is mondta, csak kivitelezési hibákról van szó, amelyeket mihamarabb helyrehoznak, mégpedig ezúttal felelősen. Tudom, hogy nem a lebontás volt a vágyunk, de az autópálya, az emberek biztonsága érdekében pontosan tudnunk kell, mi van ott, komoly szakmai felmérésre van szükség, geológiai kutatásokra, és azt akarom, hogy ezúttal becsületes és végleges megoldást találjunk” – fejtette ki a szaktárcavezető.
Hozzátette: olyan ütemtervet vár a munkálatok kivitelezőjétől, amit szigorúan betartanak, mert már így is nagy a veszteség. „Ez a technikai része. Ugyanakkor ellenőrzést is elrendeltem, amint azt önök is tudják. Várom az ellenőrző testület jelentését, majd pedig megtesszük a szükséges lépéseket, elmegyünk a végsőkig” – nyilatkozta sajtóközleményében Iulian Matache, elismerve egyúttal, hogy a többi projektnél és építkezésnél is vannak gondok.
„Kifejezetten ezen a területen dolgozva láttam már hiányosságokat, indokolatlanul távoli határidőket, nehézkes és a helyzetnek nem megfelelő eljárásokat és normatívákat. Mindez megnehezítette az egyes projektekhez szükséges jóváhagyások és engedélyek megszerzését. Az európai uniós pénzek lehívása is emiatt nem volt százszázalékos” – ecsetelte a tárcavezető, leszögezve, ahhoz, hogy a továbbiakban ne legyenek ilyen problémák, tervezetet tesz le a kormány asztalára, hogy valamennyi érintett minisztériummal közösen összhangba hozzák a jogszabályokat annak érdekében, hogy az infrastrukturális beruházások megfelelő körülmények között folyhassanak.
Amint arról beszámoltunk, a dél-erdélyi autópálya tavaly novemberben átadott kétszáz-háromszáz méteres szakaszának elbontására és újraépítésére kötelezte az autópálya-társaság a kivitelezőt. A CNADNR szerint kizárólag a kivitelezőt terheli a felelősség a repedések miatt. Narcis Neaga, az autópálya-társaság vezérigazgatója drasztikus megoldásnak tartotta az út elbontását, de hozzátette, a kivitelező csak így felelhet meg a minőségi és biztonsági előírásoknak.
Mint ismeretes, a meghibásodott pályaszakaszt tavaly novemberben, két nappal az – Victor Ponta miniszterelnök által elvesztett – elnökválasztás előtt nyitották meg. A pályanyitáson Victor Ponta kormányfő és Ioan Rus akkori közlekedésügyi miniszter is részt vett. A pályaszakasz hivatalos átvétele azonban azóta sem történt meg. Az olasz kivitelező úgy tekinti: mentesült a felelősség alól azáltal, hogy az autópálya-társaság kérésére és felelősségére indult el a forgalom a pályán. Az első repedések néhány hónappal később jelentkeztek, szeptember elején pedig teljesen lezárták a pályaszakaszt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!