Befagyasztja, de nem csökkenti a román kormány a béreket a közszférában

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Nem csökkennek a közalkalmazotti bérek 2021-ben, de az egységes bértörvénnyel kapcsolatban indított kiértékelés lezárásáig befagyasztják a fizetéseket a 2020. decemberi szinten – jelentette ki hétfőn a román kormányfő.

Krónika

2020. december 28., 18:462020. december 28., 18:46

2020. december 28., 20:572020. december 28., 20:57

Florin Cîţu azt mondta, „nem híve” a fizetéscsökkentéseknek, nem fognak lefaragni a közalkalmazotti bérekből 2021-ben.

A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, megvizsgálják, hogy a jelenleg érvényben levő egységes bértörvény kellőképpen hatékony-e.

Állítása szerint ugyanis különféle rendellenességek léptek fel a jogszabály hatályba lépése óta, és amíg ez a vizsgálat lezárul és levonják a következtetéseket, befagyasztják a közszférában dolgozók fizetését a 2020. decemberi szinten.

Sajtónyilatkozatában Florin Cîţu miniszterelnök kitért arra is, kormánya megoldást talált arra, hogy a koronavírus-járvány által leginkább érintett személyek az elkövetkezőkben is élhessenek a hiteltörlesztés elhalasztásának lehetőségével. A kormányfő rámutatott, az Európai Bankhatóság döntése értelmében a hiteltörlesztés halasztása legtöbb 9 hónapos időtartamra kérhető, a kormány azonban talált egy megoldást arra, hogy a járvány által leginkább érintett kategóriákba tartozók esetében meghosszabbítsák ezt a határidőt. Az erről szóló rendelet részleteit a következő napokban ismertetik – tette hozzá Cîţu a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

A december 23-án hivatalba lépett bukaresti jobbközép koalíciós kormány hétfői első ülésén a minisztériumok átszervezéséről fogadott el sürgősségi rendeletet. Az eddigi 16 helyett 18 minisztérium lesz, miután külön energiaügyi tárcát hoztak létre, és létrehoztak egy kutatási, innovációs és digitalizációs minisztériumot is, amely a távközlési területet is átveszi a közlekedési tárcától. A sürgősségi rendelet értelmében a két miniszterelnök-helyettes feladatkörét a kormányfő szabja meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt

A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt
2025. szeptember 13., szombat

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal

A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal
2025. szeptember 13., szombat

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár

A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár
2025. szeptember 12., péntek

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré

Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré
2025. szeptember 12., péntek

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani

A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani
2025. szeptember 12., péntek

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban

Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban
2025. szeptember 12., péntek

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest

Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest
2025. szeptember 12., péntek

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette

Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette
2025. szeptember 11., csütörtök

Kisnyugdíjasok, hátrányos helyzetű családok és diákok részesülnek szociális támogatásban

Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.

Kisnyugdíjasok, hátrányos helyzetű családok és diákok részesülnek szociális támogatásban