
A kiszivárgott információk szerint a kormány képviselői három lehetséges forgatókönyvvel érkeztek hétfőn a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel a minimálbérről folytatott tárgyalásokra.
2016. november 28., 20:102016. november 28., 20:10
2016. november 28., 20:562016. november 28., 20:56
Az első opciójuk a garantált legkisebb fizetésnek a jelenlegi bruttó 1250 lejes szinten való befagyasztása 2017-ben is. Egy 10 százalékos emeléssel a második forgatókönyv szerint 1375 lejre nőne, a harmadik forgatókönyvben rögzített 20 százalékos növelés pedig 1500 lejes minimálbért eredményezne. A kormány hétfőn késő délutáni közleménye szerint a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek két hét áll rendelkezésükre, hogy benyújtsák javaslataikat.
A Profit.ro portál által idézett, a kormány berkeiből kiszivárgott elemzés szerint azonban a 10 százalékos minimálbér-emelés 2,3 százalékkal csökkentené a munka termelékenységét, mivel a munkaerővel járó kiadások bővülése Romániában nem jár együtt a termelékenység bővülésével, sőt az eddig tapasztalatok szerint sokszor vissza is esik a teljesítmény. Ugyanakkor a gazdasági és pénzügyi hírportál által idézett kormányzati dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy makrogazdasági szempontból az árak emelkedése jelenti a legnagyobb veszélyt, mivel a munkáltatók a megnövekedett bérkiadásokat rögtön a fogyasztókra hárítanák át.
Emellett reális problémát jelentenek az elbocsátások is, ha egy cégvezető nem tudja megfizetni a beosztottjait, kénytelen néhányuktól megválni. A kormány becslései szerint 2016 októberében 1 541 126 és 1 563 770 között van azoknak a romániai alkalmazottaknak a száma, akiknek a munkaszerződésében minimálbér áll.
Amint arról korábban beszámoltunk, a România Tv birtokába jutott dokumentum szerint a felek egy 100 lejes, azaz 8 százalékos emelésben egyezhetnek ki, miután az 1450 lejes szint biztosítása a bukaresti illetékesek szerint jelentősen torzítaná a munkaerőpiacot, hiszen egyik napról a másikra az alkalmazottak 29,95 százaléka részesülne munkájáért minimálbérben.
A technokrata kabinet szerint még egy 12 százalékos béremelés sem lenne méltányos, hisz akkor is elérné a munkavállalók 18,5 százalékát a minimálbérért dolgozók aránya. A kiszivárgott információk szerint így az egyetlen forgatókönyv maradt terítéken, éspedig a minimálbér 8 százalékkal, 1350 lejre történő emelése. A kormány számításai szerint így „csak” 52 506-tal nőne a minimálbérért dolgozók száma.
Jelenleg bruttó 1250 lej a minimálbér, erre a szintre tavaly májusban nőtt az addigi 1050 lejről. Ám Románia továbbra is a sereghajtók között található az Európai Unióban, Bulgária után ugyanis még mindig itt a legkisebb a minimálbér.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!