2011. december 22., 07:322011. december 22., 07:32
Erről szóló üzenetét a nagykövetek közvetítésével továbbította az Európai Unió kormányainak, kérve, hogy vizsgálják meg ennek a lehetőségét. Az államelnök ugyanakkor tegnap arról is beszélt, hogy a parlamenti pártokkal az elmúlt időszakban folytatott konzultáció során arra a következtetésre jutott, hogy egyetértenek a kormányközi megállapodással, azonban túl sok feltételt támasztottak ahhoz, hogy a ratifikálást ne előzzék meg hosszas tárgyalások.
„Úgy gondolom, hogy ez egy elfogadható szabályrendszer ahhoz, hogy Románia belefoglalja alkotmányába a deficitre, az eladósodottsági szintre vonatkozó előírásokat még azt megelőzően, hogy csatlakozna az euróövezethez. Elfogadható. El is magyaráztam, miért. A pártok prioritáslistáikra a saját politikai prioritásaikat teszik fel, illetve önnön érdekeiket” – érvelt a gyorsított eljárás mellett Băsescu. Hozzátette: ezért is fordult a nagykövetek közvetítésével az EU kormányaihoz, mint hangsúlyozta, inkább számít uniós „kollégái” megértésére, mint a romániai politikai pártokéra. Szerinte ez azért is fontos, mivel 2012 választási év lesz Romániában.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.