
Bangkok, London és Párizs lett a dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak ranglistáján.– derül ki a Mastercard felméréséből. Az idei évre vonatkozó kutatása a világ 132 leglátogatottabb nagyvárosát rangsorolta a külföldi szállóvendégek becsült létszáma és az utazók költései alapján.
2016. szeptember 27., 17:232016. szeptember 27., 17:23
A nemzetközi rangsorban idén a thai főváros, Bangkok végzett az élén 21,47 millió látogatóval, megelőzve ezzel a tavaly ötödik alkalommal első helyezett Londont, ahová 19,88 millió látogató érkezik idén. A harmadik helyezett Párizs lett, 18,03 millió látogatóval, ezt követi Dubai (15,27 millió látogató), New York (12,75 millió látogató) és Szingapúr (12,11 millió látogató).
A felmérés szerint Kuala Lumpur 12,02 millió látogatót, Isztambul 11,95 milliót, Tokió 11,70 millió Szöul pedig 10,20 millió vendéget fogad az idei évben. Európán belül London után Párizs vezet, majd Isztambul, Barcelona (8,20 millió látogató) és Amszterdam (8 millió látogató) következik a legnépszerűbb városok listáján.
A kutatás idén először azt is vizsgálta, hogy az utazók mire költenek a legtöbbet külföldi tartózkodásuk során, valamint hogy üzleti vagy magáncélból választanak-e egy adott úti célt. Míg az európai nagyvárosokban – Amszterdamban, Barcelonában, Isztambulban, Milánóban, Párizsban, Prágában és Bécsben – inkább ételre és italra szánnak nagyobb összeget az utazók, a világ Top 20 városának látogatói többet költenek vásárlásra.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!