2011. február 10., 09:342011. február 10., 09:34
A cégbirodalom ebben a hónapban ünnepli fennállásának hetedik évfordulóját. Ez idő alatt évente mintegy 50 százalékkal növekedett az alkalmazottainak száma, így nem meglepő, hogy az elmúlt két év során igencsak szűkössé vált Palo Alto-i központját most a szomszédos Menlo Park városának egyik huszonhárom hektáron elterülő épületegyüttesére cseréli le. A korábban a Sun Microsystems vállalatnak otthont adó komplexum kilenc épületből és összesen 92,900 négyzetméternyi irodahelyiségből áll. A cég a szomszédos General Motorstól is megvesz egy 8,9 hektáros területet. „Az egyik legfontosabb célkitűzésünk az épület felújításakor, hogy kellemes helyet varázsoljunk belőle” – ismertette a terv részleteit David Ebersman, a vállalat pénzügyi igazgatója. A tervek szerint a cég munkatársainak egy része idén júniusban megy át az új központba, és idővel mind a kétezer alkalmazott átköltözik.
A Google, az Apple és a Yahoo vállalatóriások közelében álló új központba azokat a graffitivel borított faldarabokat is átviszik, amelyek még a Palo Alto belvárosában működő első főhadiszállás emlékét őrzik, ahonnan két évvel ezelőtt költözött át a cég a mára szintén szűkössé váló nagyobb irodába. A további tervek között szerepel egy európai sétálóutca hangulatát idéző hosszú udvar kialakítása is, ahol a dolgozók a szabadban is megvitathatják egymással a legújabb elképzeléseiket – ismertette a terveket Ebersman.
A Facebook nem csupán hazájában, de az ázsiai országokban is terjeszkedik. Legújabb tervei szerint Hongkongban nyit értékesítési irodát. Az Asia Media Journal hírportálján megjelent közleménye szerint az új kínai részleg azoknak a hongkongi és tajvani vállalatoknak, ügynökségeknek és márkáknak nyújt majd segítséget, amelyek a közösségi portálon szeretnék hirdetni magukat, vagy reklámkampányt indítani. A világ legnagyobb internetpiacával büszkélkedő Kínában még 2009-ben tiltották be a Facebookot, és azóta számtalan utánzat igyekezett kárpótolni a közösségi portál nélkül maradt mintegy 450 millió internetfelhasználót. „Azáltal, hogy folyamatosan erősítjük a jelenlétünket a térségben, képesek leszünk közvetlen támogatást nyújtani az itteni hirdetőinknek” – mondta Blake Chandlee, a vállalat egyik ügyintézője. A Facebook a múlt évben nyitott irodát Szingapúrban és Indiában is.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.