Hirdetés

Az IMF pénteken dönt a Romániának szánt újabb hitelrészlet átutalásáról

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa várhatóan pénteken dönt - és nem szerdán, ahogyan korábban tervezték - a Romániának szánt újabb hitelrészlet átutalásáról - közölte kedden Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter.

2010. június 29., 13:232010. június 29., 13:23

A tárcavezető bukaresti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kizárólag az IMF-re tartozó technikai okok miatt dönt csak július 2-án a washingtoni pénzintézet vezetősége a Romániának szánt, soron következő 850 millió euró értékű hitelrészlet átutalásáról.

Vlădescu azt is elmondta, hogy július 20-23. között Bukarestbe látogat az IMF küldöttsége, hogy ellenőrizze a kormány által az első félévre vállalt kötelezettségek teljesítését. Legutóbb május elején távozott Romániából az IMF küldöttsége, miután megállapodott a kormánnyal, hogy az idei államháztartási hiányt a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékára mérséklik. A deficit takarékossági intézkedések nélkül elérné a 9,1 százalékot.

Az alkotmánybíróság pénteken az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kormány és a parlament által korábban már elfogadott takarékossági csomag egyes részleteit, ezért a kormány 24 százalékra emelte az áruforgalmi adót (áfa) a korábbi 19 százalékról. A hivatalos közlönyben már meg is jelent az áfaemelésről szóló sürgősségi kormányrendelet, így július 1-jétől életbe léphet az intézkedés.

A kormány számára szintén jó  hír, hogy kedden a román parlament módosította a takarékossági csomagnak az alkotmánybíróság által kifogásolt részleteit, így a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentését is magában foglaló törvénytervezetek várhatóan szintén július 1-jétől életbe léphetnek.

Ennek ellenére kedden a lej ismét negatív történelmi rekordot döntött az euróhoz viszonyítva, miután a központi bank egy euró árfolyamát 4,35 lejben állapította meg. Az előző napi 4,32 lejes árfolyam is már a román valuta történelmi mélypontjának számított, hiszen a lej soha nem volt még ennyire gyenge az euróhoz képest a közös európai fizetőeszköz bevezetése óta. A bankközi piacon a kedd délelőtti kereskedés során az eurót 4,39 lejen is jegyezték. Elemzők nem tartják kizártnak, hogy a bukaresti központi bank közbelépése nyomán erősödött valamelyest a román valuta. A lej a dollárral szemben is történelmi mélypontra került, a román jegybank hivatalos árfolyama szerint egy dollár 3,56 lejbe kerül.
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés