
A vendéglősök csak közvetett haszonélvezői az üdülési csekkeknek köszönhető forgalomnövekedésnek
Fotó: Fülöp-Székely Botond
Az üdülési csekkeknek köszönhetően meghaladja idén a 15 milliárd lejt a vendéglátóipar – vagyis a szállodák, vendéglők és kávézók – forgalma – mutat rá a Frames tanácsadó cég által nyilvánosságra hozott elemzés.
2018. augusztus 28., 15:232018. augusztus 28., 15:23
„Az elmúlt öt év leforgása alatt a romániai szállodapiac csaknem 40 százalékkal bővült, üzleti forgalma elérte 2017-ben az 5,5 milliárd lejt. A számok alakulása alapján elmondható, hogy 2018-ban az ágazat forgalma eléri az 5,8 milliárd lejt” – derül ki az idézett dokumentumból.
Ami a vendéglőket illeti, a Frames úgy látja, hogy az ágazatnak esélye van arra, hogy
„Az üdülési csekkek jelentősen serkentették a román turizmust. Ezekben a napokban a szállodák nagy részében kitették a megtelt táblát, sok helyen pedig 60–80 százalékos a foglaltság még szeptemberre is” – mutat rá az elemzés.
Az Utazási Irodák Országos Egyesülete (ANAT) nemrég azt közölte, hogy az első félévben mintegy 14 millió üdülési csekket bocsátottak ki, amelyek összértéke megközelíti a 148 millió eurót. Ez az összeg ötszöröse a 2017-ben regisztráltnak. A Frames elemzői szerint viszont az utalványoknak nem várt hatása is van:
A hivatalos statisztikák szerint különben jelenleg a vendéglátóiparban több mint 16 ezer vállalkozás tevékenykedik, amelyek közül csaknem 10 ezer vendéglő. A cégek tavaly 82 ezer alkalmazottat foglalkoztattak a vendéglőkben és 45 ezret a szállodákban és panziókban.
„Továbbra is a főváros kínálja a szolgáltatások legszélesebb körét, és itt találjuk az anyagi szempontból legjobban teljesítő vállalkozásokat is” – mondják az elemzők. A tanácsadócég adatai szerint Bukaresté a hotelpiac több mint 30 százaléka – 373 cég és a vendéglők piacának több mint 40 százaléka –, 2072 vállalkozás, miközben az elkövetkező években újabb egységek nyitása várható. Konstanca megye következik összesen 1403 vendéglátóipari egységgel, majd Kolozs (768), Brassó (608) és Temes megye (696) ezek piaci részesedése 4–12 százalék.
Az üdülési csekkek hatásaként 140 százalékkal nőtt a kereslet a szeptemberben zajló Tengerpart mindenkinek program iránt – idézi Lucia Morariu turisztikai vállalkozót, az Utazási Irodák Romániai Egyesületének (ANAT) tagját az Agerpres hírügynökség.
– nyilatkozta az Eximtur elnöke. Mint részletezte, a legkeresettebb célpont Mamaia, ezt Eforie Nord követi. A hivatalos tájékoztatás szerint szeptemberben a csúcsszezon árainak feléért lehet nyaralni. Egy mamaiai négycsillagos szállóban például legalább öt napra kétágyas szobában teljes ellátással 265 lejbe kerül egy nap egy személynek. A hegyvidéki fürdőtelepeken általában 10 százalékos kedvezményt adnak szeptemberben.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!