
Fotó: Mihály Csaba
Az egységes bértörvény külön fejezetben foglalkozik a magas rangú tisztségviselők, a polgármesterek és az alpolgármesterek bérével, amelyet az átlagfizetés alapján számolnak majd ki – nyilatkozta szerdán Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és társadalmi egyenlőségért felelős miniszter.
2017. március 08., 15:022017. március 08., 15:02
2017. március 08., 16:052017. március 08., 16:05
Vasilescu kifejtette, azért volt szükség arra, hogy a magas rangú tisztségviselők, a polgármesterek és az alpolgármesterek bérezését külön szabályozzák, mert a többi közalkalmazott fizetését az alapbér szerint számolják ki, ehhez adódnak hozzá a pótlékok. „A tisztségviselők, polgármesterek és alpolgármesterek béréhez viszont nem tevődik hozzá semmiféle pótlék, még a régiségpótlék sem, ezért emellett a változat mellett döntöttünk, hogy mindenkit méltányos alapon bérezzünk\" – mondta Olguţa Vasilescu a szerdai kormányülésen.
A munkaügyi tárca vezetője hozzátette: 2021-ig felszámolják a bérezési rendszer egyenlőtlenségeit, azt követően pedig valamennyi, az állami szektorban dolgozó alkalmazott fizetése egyenlően, az infláció mértékével növekszik majd. A miniszter elmondta, a törvény több alapelven is változtat, például nem bérezési osztályok, hanem tisztségek, fokozatok alapján történnek majd a besorolások. A miniszter megerősítette: 2018-tól nő az egészségügyi dolgozók fizetése. „Ők lesznek a teljes körű béremelés első kedvezményezettjei, a többi ágazat esetében fokozatosan nőnek a fizetések a következő négy évben\" – idézte a tárcavezetőt az Agepres hírügynökség.
A miniszter kifejtette: 2021-ig az állami alkalmazottak fizetése átlagosan 56 százalékkal növekedik, de úgy, hogy nem lépik túl a pénzügyminisztériummal közösen megszabott 32 milliárd lejes keretet. Hozzátette: ebbe a keretösszegbe különböző szinteken 5-30 százalékos prémiumalapot is beszámoltak, amelyet a szakszervezet beleegyezésével lehet odaítélni, és amelynek egy részét kötelező módon vakációs csekkekre kell fordítani. Vasilescu azt is elmondta, a szakszervezetek eddig nem kifogásolták a tervezetet, amelyet ez év július elsejéig szeretnének elfogadtatni a parlamenttel.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
szóljon hozzá!