Hirdetés

Autópályákat, hidakat épít a Közgép Zrt.

Szeretné megméretni magát Romániában is az egyik legjelentősebb magyarországi építőipari cég, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. A nagy múltú, 1921-ben alakult vállalkozás egyik fő tevékenységi területe az autópálya-, út- és hídépítés vasbetonból és acélból is. A cég által végzett ilyen jellegű munkálatokról beszélgettünk Schváb Zoltán okl. közlekedésépítő szakmérnökkel, euromérnökkel, a Közgép építési igazgatójával.

2009. augusztus 13., 16:072009. augusztus 13., 16:07

– Igazgató úr, a közlekedési infrastruktúra-fejlesztések terén mely nagyprojektekben vettek részt a közelmúltban?
– Cégünk több komoly, referenciaértékű munkát végzett a közelmúltban: az M35-ös autópálya építésében a párhuzamos utak, keresztező utak, a pródi csomópont és a Keleti-főcsatorna feletti híd, az M3 autópálya építésében pedig hét kilométer főpályaépítés földmunka, valamint a Keleti-főcsatorna felett átívelő híd megépítése volt a feladatunk.
Konzorciumvezetőként Szolnok belvárosának út- és főtér rehabilitációját, Hódmezővásárhelyen útfelújításokat és útépítéseket, illetve  a szívemnek oly kedves kerékpárutak építését végeztük, melyek lehetővé teszik a kistérségben élő családok biztonságos közlekedését. Jelenleg több nagyváros (pl. Sopron, Győr) hosszú távú útfenntartási programjában is hathatósan közreműködünk.

– Hosszú a lista, de nem maradhat ki a felsorolásból a társaság egyik legfontosabb projektje, az M6-os–M60-as autópálya Szekszárd és Pécs közötti szakaszának építése.
– Való igaz. A Magyarországon megvalósuló kiemelt fontosságú közlekedésfejlesztési nagyprojektek közé sorolt, az úgynevezett Helsinki-folyosó részét képző M6-os autópálya építésénél is aktívan jelen van a Közgép Zrt. A beruházás a nemzetközi gazdasági kapcsolatok megerősítése és a fenntartható fejlodés megteremtése szempontjából meghatározó jelentőséggel bír. A 2010. március végéig megépülő M6–M9 csomópont, M6-os autópálya Szekszárd–Bóly, és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly–Pécs közötti szakaszainak megvalósításánál társaságunk a beruházás értékének 10 százalékát meghaladó magyar alvállalkozóként vesz részt.

– Mindebből mely feladatrészeket valósítja meg a Közgép?
– A Baranyát átszelő szakaszon két nagy vasbeton viadukt (460 és 230 m hosszúak), valamint 13 kishíd és hullámlemezes átereszek építését generálkivitelezőként végezzük. Ezen túlmenően társaságunk kivitelezésében készül a két látványos acél-felszerkezetű viadukt acélszerkezete is, melyek közül a Szebényi völgyhíd a maga 866 méteres hosszával Magyarország második leghosszabb, de talán legszebb viaduktja lesz. Feladatunk itt az acél szekrénytartó gyártása, szerelése. Társaságunk azonban nem csak a hídépítési munkákon van jelen. A KÖZGÉP elmúlt években kibővült spektrumát visszatükrözi, hogy a magasépítési területen az autópálya üzemi létesítményei közül az autópálya-mérnökséget, autópálya-tűzoltóságot, valamint a szajki és szebényi egyszerű pihenőket – a ma elérhető legkorszerűbb nem technológiával – társaságunk alakítja ki.

A nem autópálya nem forgalomtechnikai munkái (szalagkorlát, útjelfestés, táblázás, zajvédőfal) továbbá az üzemi hírközlő rendszer – amely elsőre talán fura hasonlattal élve az autópálya idegrendszere lesz – alépítményének és energiaellátásának kivitelezési munkái is cégünk feladatkörébe tartoznak. Komoly nehézségeket jelent a sokféle feladat összehangolása, a sok gép, eszköz, vállalkozó munkájának koordinálása. A feszített munkatempónak köszönhetően a sok nehézség ellenére is ütemezetten, jól haladunk, határidőre készen leszünk. A Közgép szigorú saját munkavédelmi ellenőrzése és jól felkészült kollégáim állandó helyszíni felügyelete következtében kiváló minőségben és a médiában folyamatosan hallható balesetek ellenére mi sérülésmentesen tudunk dolgozni.

– A médiában hallani lehetett egy felrobbantott hídról is, mondana erről is néhány szót?
– A 37. sz. út négynyomusításának építése során a Miskolc–Kassa nemzetközi vasútvonal felett egy még az 1950-es években épített, ma már nem megfelelő vasbeton híd elbontását és helyette egy új, szélesebb híd építését kellett megoldanunk, több más hídépítési feladat mellett. A vasútvonalat nem lehetett hosszú távon lezárni, ezért a robbantásos bontási technológia mellett döntöttünk. Ezzel a megoldással a robbantás idejére alkalmazott vágányzárat menetrendi szünetbe, éjszakai vonatmentes időszakba lehetett illeszteni. Az előkészítő munkálatok során az elektromos felsővezeték kiiktatása ellenére, a híd alatt a vonatok lendületből áthaladhattak. Azt akartuk, hogy a szerkezet ne boruljon a vasúti pályára, ezért robbanótöltetekkel szétlöktük a hidat, miután TNT alapú vágótöltetekkel a húzott rudakat elvágtuk. A hídra szerelt konzolokra jelentős földtömeget pakoltunk, melyek a pályára borulást megakadályozták.

A sikeres végrehajtást majdnem megakadályozta, hogy a híd vasalását nem a tervtári terveknek megfelelően építették elődeink, azonban kreatív mérnökeink a robbantás után egy munkagép segítségével a két hídfelet kiborították, így időben át tudott haladni az első vonat.

– Meg kell említenünk, hogy a Közgép Zrt.-nek mostanáig is jelentős megvalósításai voltak a hídépítés területén. Felsorolna néhány referenciamunkát?
- A hídépítés területén többek között a konzorciumban kivitelezett Dunaföldvári Duna-híd, az Északi Vasúti Összekötő híd és az M8-as Pentele ártéri híd déli, kifolyási oldalának megvalósításában vettünk részt. Ezenkívül a Közgép nevéhez fűződik az Árpád híd, az Erzsébet híd, a Budapest Millenniumi híd és a Komáromi Duna-híd felújítása, legutóbb a csodálatos Szabadság híd korszerűsítési munkái fejeződtek be.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés