Hirdetés

Autópálya: kifizetik a kisajátításokat

A közlekedési minisztérium 156,94 millió lejt fizet ki a 2009-es költségvetésből az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán 2007–2008-ban kisajátított telkek ellenértékeként – áll a szaktárca által kidolgozott kormányrendelet tervezetében. Mint kiderül, összesen 2058 telek, illetve építmény ellenértékét kell törleszteni, ezek összfelülete 278 hektár.

2009. február 02., 00:362009. február 02., 00:36

A legnagyobb összeget, összesen 119,49 millió lejt a Nádasszentmihály–Berettyószéplak közötti szakaszra kell kifizetniük, a Szilágy megyei Ipp, Kraszna, Szilágynagyfalu, valamint Szilágybagos lakosainak. További 31,66 millió lejben részesülnek Kolozs megyében az aranyosgyéresiek, gyaluiak, szászfenesiek, tordaszentlászlóiak, magyarpeterdiek, lónaiak, illetve a szindiek, s ebből az összegből részesülnek Bihar megyében az érábrányi, berettyószéplaki, bályoki, vámoslázi, tóti, alsótótfalui és bihari lakosok.

5,52 millió lejes tételt szánnak továbbá a Berettyószéplak–Bors sztrádaszakasz mentén elterülő települések lakóinak, itt a Szilágy megyei Ipp és Márkaszék, valamint a Bihar megyei Hagymádfalva, Berettyócsohaj, Szalárd és Paptamási lakosai részesülnek különböző pénzösszegekben. 250 ezer lejt osztanak szét ugyanakkor a Kolozs megyei Várfalván, Tordaszentmihályon, Tordán, Szinden, Tordatúron, Csürülyén, Tordaszentlászlón, valamint a Bihar megyei Érábrányban, Tótin és Bályokban kisajátított ingatlanokért.

A közlekedési tárca szintén a napokban kidolgozott kormányrendelet-javaslata vonatkozik arra, hogy 265 ezer lejjel növeljék a kisajátításokért korábban ígért pénzösszeget. A pluszjuttatásban a Kolozs megyei Várfalva, Tordaszentmihály, Torda, Szind, Tordatúr, Csürülye, Aranyosgyéres, Gyalu, Szászfenes, Magyarpeterd, valamint Tordaszentlászló és a Bihar megyei Érábrány, Tóti, Berettyószéplak, Vámosláz, Alsótótfalu, Bihar és Bályok lakói részesülnek.

A kisajátításokat különben 2004, 2005 és 2008-ban végre kellett volna hajtani, ám főként az egyes földterületek tulajdonviszonyának tisztázatlansága miatt a folyamat egyre csak odázódott.

Amint arról lapunkban beszámoltunk, Radu Berceanu közlekedési miniszter a múlt héten tárgyalt az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel vállalat képviselőivel. „Ha mi, a román állam, teljesítjük vállalt kötelezettségeink egy részét, azaz befejezzük a szükséges kisajátításokat, és áthelyezünk egyes földgázvezetékeket, akkor 2009 végére Aranyosgyéres és Gyalu között elkészül 42 kilométernyi autópálya, a további, tíz kilométeres szakasz pedig 2010 elejére lehet kész” – közölte a tárcavezető a tárgyalásokat követően. Berceanu Bukarestben tanácskozott a Bechtel londoni vezetőivel, hogy tisztázzák, milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy 2012-ig átadhassák a forgalomnak a sztráda Aranyosgyéres és Bors közötti szakaszát. „Pénzkérdésről van szó, mivel az állam nem tudja saját költségvetésből finanszírozni mindkét szakasz megépítését, így más megoldások is szóba jöhetnek, ilyen a második szakasz megépítésének koncesszióba adása, talán épp a Bechtelnek, amely saját forrásaiból finanszírozná a befektetést, a beruházott összeget pedig utólag, részletekben kapná vissza” – hangoztatta Berceanu.

A közlekedési tárca jelenleg 137 millió euróval tartozik a Bechtelnek, ebből 77 millió a már átvett, 60 millió pedig még át nem vett munkálatokért járna. Az állam eddig 624 millió eurót fizetett ki a cégnek, ugyanakkor a Bechtel még egyetlen kilométernyi használható autópályát sem épített meg. A 77 milliós adósság 2008 augusztusa óta áll fenn, ennek nyomán a kormánynak még kötbért is kell fizetnie.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
2026. április 29., szerda

Tánczos Barna: több mint 180 millió euró átmeneti támogatáshoz jutnak a gazdák

A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.

Tánczos Barna: több mint 180 millió euró átmeneti támogatáshoz jutnak a gazdák
Hirdetés
Hirdetés