Hirdetés

Átváltják a svájci frankos hiteleket az OTP Banknál

December 7-től részleges tartozás elengedéses konverziós programot indít változó kamatozású svájci frank jelzáloghitellel rendelkező ügyfelei számára az OTP romániai leánybankja – közölte csütörtökön az MTI-vel Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

Hírösszefoglaló

2015. november 19., 17:412015. november 19., 17:41

A 2016 február végéig tartó program keretében a frankhitelesek lejre vagy euróra válthatják tartozásukat napi árfolyamon, a bank elengedi tartozásuk egy részét, a kamatot pedig a mostani lejkamatok szintjére csökkentik, hogy a törlesztőrészletek ne haladják meg a tavaly decemberi szintet.

A vezérigazgató felidézte: január 15-e után, amikor a svájci jegybank eltörölte az árfolyamgátat a romániai frankhitelesek törlesztőrészlete egyik napról a másikra 20 százalékkal növekedett. Eddig ideiglenes (alkalmanként néhány hónapra meghirdetett) kamatcsökkentési programokat ajánlottak az ügyfeleknek, amelyekkel a 20 százaléknyi növekedést fedezték. A bank több mint tízezer frankhitelesének többsége – mintegy 5-6 ezer ügyfél – élt ezzel a lehetőséggel.

Arra kérdésre, vajon mi késztette az OTP-t a konverziós program meghirdetésére, amikor Romániában nem kötelezi törvény arra, hogy megossza ügyfeleivel az árfolyamválság terheit, Diósi László a román jegybank ajánlásait, és az ügyfelek által indított perek megszaporodását említette. Míg az egyoldalú kamatemelések miatt a bankok ellen indított perek tavaly az OTP portfóliójának alig egy százalékát érintették, addig idén ezek aránya már a 20 százalékot is elérte.

Az OTP Bank a következő időszakban Romániában várható törvényhozási kockázatokkal is számolva döntött a konverziós program beindításáról, amelynek egyszeri negatív eredményhatására 30 milliárd forintnyi adózás előtti kockázati költséget tartalékolt a harmadik negyedévben. A fedezet az ügyfelek 100 százalékának részvételét feltételezve tartalmazza a részleges tartozás-elengedés negatív, illetve a futamidő végéig amortizálandó jutalékok egyszeri kivezetésének pozitív hatását.

Diósi László szerint a proaktív lépés a részvényesi érték védelmét szolgálja. Fontos szempont volt az is, hogy az érintett ügyfelek fizetőképessége 20 százalékkal csökkent. Nem tudni még mi lesz a sorsa a parlamentben a devizahitelesek védelmét célzó különböző törvénytervezeteknek, de a magáncsőd törvénye már jövő év januártól életbe lép, és az OTP Bank Románia nem szeretné, hogy ügyfelei ennek a jogszabálynak a hatálya alá kerüljenek – magyarázta.

Az OTP Bank Románia konverziós programjában azon svájci frank alapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelei vehetnek részt, akiknek nincsen 90 napot meghaladó fizetési késedelmük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés