2012. március 01., 14:062012. március 01., 14:06
A kedvezőtlen időjárás súlyos zavarokat okozott a zöldségtermesztésben, emiatt a termékek ára akár meg is duplázódhat márciusban – jelentette ki csütörtökön Cristian Rusu, a Hortifruct termelői egyesület igazgatója.
A szakember szerint a hazai termelők legalább egy hónapos késéssel dobhatják piacra termékeiket – salátát, paradicsomot, uborkát és egyéb zöldségeket –, száz százalékkal drágábban. Hozzátette: az importőrök is igazodnak a helyzethez, és drágítják árujukat. Rusu szerint a drágulás az idei év egészére kihat majd.
Cristian Rusu elmondta: az késés oka az, hogy a termelési ciklusban márciusra és áprilisra tervezett termést súlyosan károsította az időjárás – főleg az üvegházak károsodtak a hóhelyzet miatt. Az országszerte működő mintegy 300 hektárnyi üvegház 75-80 százaléka megrongálódott február második felének időjárása miatt – tette hozzá.
Stelian Fuia mezőgazdasági miniszter – aki Rusuval együtt csütörtökön látogatást tett a Bukarest melletti Popeşti-Leordeni-i üvegházaknál – azt mondta: nem hiszi, hogy megduplázódnak az árak, márciusban azonban várhatóan csökkenni fog a saláta- és uborkakínálat a piacokon.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.