Hirdetés

Áremelkedést hoz az áfa emelése

Az általános forgalmi, azaz hozzáadottérték-adó (áfa/TVA) ötszázalékos emeléséről döntött szombaton a kormány azt követően, hogy az alkotmánybíróság pénteken az alaptörvénnyel ellentmondónak ítélte a nyugdíjak csökkentését. Mint ismeretes, a taláros testület az ellenzék kérésére vizsgálta meg a kormány által tervezett megszorításokat tartalmazó két jogszabálycsomag alkotmányosságát, majd úgy határozott, a béreket lehet csökkenteni, ám a nyugdíjak lefaragása ellentmond az ország alaptörvényének.

Hírösszefoglaló

2010. június 27., 10:192010. június 27., 10:19

Az alkotmánybírósági döntést követően valósággal felbolydult a gazdasági élet. Az ítélet nemcsak a kormánynak okozott plusz fejtörést, hanem szinte bedöntötte a közép-kelet-európai térség devizáit, tőzsdéit, a Nemzetközi Valutaalap pedig bejelentette, tovább halasztja a román kormánnyal megkötött készenlétihitel-megállapodás következő, ötödik, 850 millió eurós részletének folyósítását. Az IMF-fel megkötött legutóbbi megállapodás ugyanis a pénzösszeg utalásának a költségvetési kiadások lefaragását szabta feltételül, ezt célozta volna a bérek és nyugdíjak csökkentése.

A nemzetközi hitelintézet honlapján közzétett közlemény szerint Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője elmondta: a Valutaalap igazgatótanácsa ma nem fogja megtárgyalni a Boc-kormány által korábban elküldött szándéklevelet, mivel a Románia által vállalt gazdasági célkitűzések a részben alkotmányellenesnek nyilvánított takarékossági csomagra épültek. A pénzintézet szerint az alkotmánybíróság által kifogásolt intézkedések – a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése, valamint a romániai bírók, ügyészek és az alkotmánybírósági tagok kiemelt nyugdíjainak újraszámolása – lényeges elemét képezték a takarékossági csomagnak, ezért az alternatív intézkedések meghozataláig az IMF igazgatótanácsa elhalasztja a Romániával kötött hitelegyezmény soron következő felülvizsgálatát. Franks hozzátette, az újabb intézkedéscsomag kidolgozásáról a román kormánnyal előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, és bízik abban, hogy mielőbb az IMF igazgatótanácsának a napirendjére tűzhetik a Romániával kötött hitelegyezmény felülvizsgálatát.

Lépéskényszerben

A történtek után lépéskényszerbe került kormánynak nem maradt sok opciója az ország gazdaságának ráncba szedésére a sokat emlegetett adóemeléseken kívül. Mint ismeretes, az IMF romániai küldöttsége itt-tartózkodása során inkább azt preferálta, hogy a kormány néhány százalékkal emelje a jövedelemadó egységes, 16 százalékos kulcsát, illetve szintén néhány százalékkal növelje az áfát, ezt a megoldást a külföldi szakemberek ugyanis sokkal igazságosabbnak ítélték meg, mivel valamenynyi társadalmi kategóriát egyenlő mértékben sújtott volna. Mivel azonban a taláros testület nem emelt kifogást a bérek csökkentése ellen, a kabinetnek most nem kellett több adónemhez is hozzányúlnia, számításaik szerint az áfa 19 százalékról 24 százalékra történő emelése kompenzálja a nyugdíjak csökkentésének visszautasítását, s ezzel az intézkedéssel tartható marad az IMF-fel közösen megállapított, a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékára rúgó költségvetési hiánycél. 

Sürgetett parlament

Mindehhez azonban sürgősen gyakorlatba is kell ültetni a bérek csökkentését, illetve az áfaemelést. Emil Boc miniszterelnök tegnap a prefektusokkal tartott videoértekezleten be is jelentette, hogy a kabinet mindent megtesz annak érdekében, hogy valamennyi, az alkotmánybíróság által nem kifogásolt megszorítás, illetve az áfaemelés már július elsejétől életbe lépjen. Így ugyanis – közölte Boc –, a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa már szerdán napirendre tűzheti a román hitelegyezmény felülvizsgálatát. A kormányfő ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a parlament is segíteni fogja a kormány munkáját, s már a héten elfogadja a megszorításokat tartalmazó két törvénycsomag módosított változatát, hogy azokat Traian Băsescu államfő mielőbb kihirdethesse.

Boc – mintegy reagálva az ellenzék által a kormány lemondását kérő kijelentésekre – leszögezte, a kormány a továbbiakban is vállalja, hogy a megszorítások gyakorlatba ültetése által kihúzza az országot a recesszióból. „Bízzanak abban, hogy tudjuk, mit teszünk” – üzent az intézkedések ellenzőinek.

Biztosított hiánycél?

Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter bejelentése szerint az áfaemelés, amennyiben július elsejétől hatályba lép, az idei év végéig 3,5–4 milliárd lej pluszbevételt fog jelenteni a költségvetés számára, és szerinte épp ennyire van szükség a 6,8 százalékos hiánycél tartásához. Vlădescu ugyanakkor közölte, egyelőre még nem került szóba a társadalombiztosítási hozzájárulás korábban emlegetett emelése, mint ahogy a nyugdíjak megadóztatása sem.

Hasonlóképpen nyilatkozott Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is. Mint hangsúlyozta, az általa vezetett alakulat is támogatja az áfa emelését, s ez elegendő is lesz a hiánycél tartásához. Markó természetesnek nevezte, hogy a kormány az intézkedések mielőbbi parlamenti elfogadását sürgeti, ugyanakkor leszögezte, ez valamennyi parlamenti alakulatnak érdeke kell hogy legyen.

Külső és belső ellenvetések

Azt, hogy valóban zökkenőmentes lesz-e ez a folyamat, egyelőre semmi sem garantálja. Mihai Voicu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője tegnap már be is jelentette, hogy alakulata az ombudsmanhoz készül fordulni az áfaemelés miatt, szerintük ugyanis alkotmányossági kifogások merülhetnek fel az adótörvénykönyv egyetlen sürgősségi kormányrendelettel történő módosítása kapcsán. Voicu ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az áfaemelés a fogyasztás, s egyben a lakosság életszínvonalának a csökkenéséhez fog vezetni. „A PNL nem tud hozzájárulni egy ilyen intézkedéshez” – szögezte le. 

Eközben pedig még a demokrata-liberálisok körében is véleménykülönbségek vannak. Orest Onofrei suceavai kormánypárti szenátor úgy nyilatkozott, az alkotmánybíróság döntése igen bonyolult helyzetbe sodorta a kormányt, s ő Emil Boc miniszterelnök helyében lemondana tisztségéből. Mint emlékeztetett, korábban éppen Bocék nyilatkozták azt, hogy két fájdalmas intézkedéssel lehet helyreállítani a költségvetést, amelyek közül ők a jobbikat, a bérek és nyugdíjak csökkentését választották. „Most pedig a kormány abba a helyzetbe került, hogy az általa rossznak nevezett intézkedést kell gyakorlatba ültetnie. Ilyen helyzetben megkérdőjeleződik a kabinet hitelessége” – szögezte le Onofrei, aki szerint az alakulatnak jelen körülmények között még nagyobb politikai árat kell fizetnie, mint az előző intézkedéscsomag esetében.

Victor Ponta, a legnagyobb ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt elnöke eközben még pénteken kijelentette, hogy „az alkotmánybírósági döntés megerősítette, hogy az Emil Boc vezette kormány megbukott”, és kilátásba helyezte, hogy már júniusban újabb bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen, ha Traian Băsescu nem cseréli le a mostani kabinetet. Ponta felszólította az államelnököt, hogy váltsa le a kormányfőt, vagy kérje a lemondását, hiszen – mint mondta - 0,01 százalék esélye sincs a Boc-kormánynak, hogy kivezesse Romániát a gazdasági válságból. Ponta szerint az államfőnek valamennyi párttal és a civil szférával közösen kell keresnie most megoldást a gazdasági helyzet javítása érdekében.

Egyébként szintén pénteken több száz közalkalmazott és nyugdíjas tüntetett az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota előtt a tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen. A tiltakozást az alkotmánybírósági döntés megszületése előtt tartották. A tiltakozók megpróbáltak behatolni az elnöki hivatalba, de a rendfenntartó erők sikeresen megakadályozták kísérletüket.

Szakértői ellentmondások

Nem derűlátó az intézkedések kapcsán Mihai Tănăsescu, az IMF bukaresti képviselője sem. Szerinte ugyanis a 24 százalékos áfa csak a pillanatnyi gondokra jelent gyógyírt, hosszú távon semmiképp sem fog hozzájárulni a nyugdíjalap problémáinak megoldásához. Mint hangsúlyozta, rövid távon mindenképp helyre fog állni a gazdasági egyensúly, azonban a nyugdíjalap deficitje ezentúl is évről évre nőni fog, hiszen folyamatosan csökken a hozzájárulók száma, miközben a haszonélvezőké egyre nő. Szerinte éppen ezért az állami nyugdíjak reformját mielőbb végre kell hajtani.

Megoszlanak ugyanakkor a gazdasági-pénzügyi elemzői vélemények is az áfaemelés tekintetében. Bogdan Baltazar pénzügyi tanácsadó tegnap úgy vélekedett, hogy az áfa emelése mindenképp dráguláshoz fog vezetni, azonban az infláció nem fog hasonló, 5 százalékos ütemben bővülni. Szerinte ugyanakkor az intézkedés miatt várhatóan visszaesik a fogyasztás. Emiatt viszont a kereskedők majd mindent megpróbálnak megtenni a vásárlók visszacsalogatására, s várhatóan akár 2-3 százalékkal, esetenként még többel is, csökkenteni fogják áraikat a jelenleg alkalmazott árrés csökkentése által.
Nem ért egyet azonban Baltazarral Liviu Voinea gazdasági elemző, aki szerint az áfaemelés miatt drasztikusan megugrik majd az infláció, s ismét akár két számjegyű pénzhígulást regisztrálhatunk az év végén. „A költségvetésen tátongó rés betömésére elég lett volna a 22 százalékos áfa. Azt hiszem, hogy a kormány az adócsalás megugrásával is számolt, amikor a 24 százalék mellett döntött” – fogalmazott Voinea, aki szerint a kormány által tervezett intézkedések gyakorlatba ültetése nem lesz elég a költségvetési egyensúly helyreállításához. Kijelentését egyebek mellett a fogyasztás visszaesésével támasztotta alá, kiemelve, hogy az áfaemelésnél is nagyobb mértékben fog ehhez hozzájárulni a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentése.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
Hirdetés
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
Hirdetés
Hirdetés