
Fotó: Schweighofer
Arculatépítés állhat az adásvétel hátterében, de az sem kizárt, hogy a Holzindustrie Schweighofer nagyvállalat a kivonulást fontolgatja – vélekedtek a Krónika által megkérdezett zöldaktivisták, akiket azt követően faggattunk, hogy a Schweighofer-csoport hétfőn sajtóközleményben tudatta, eladta romániai erdőit, vagyis az alárendeltségébe tartozó Cascade Empire Kft.-t, valamint az erdészeti részlegét, az Ocol Silvic Cascade Empire Kft.-t a svéd GreenGold Groupnak.
Rámutattak, a tranzakcióban 14 283 hektár Hunyad, Gorj, Vrancea, Prahova, Buzău, Neamț és Suceava megyei erdő érintett. A szerződő felek azonban úgy döntöttek, nem hozzák nyilvánosságra a vételárat, mint ahogy a szerződés más részleteit sem. A Cascade Empire 2003 és 2011 között vásárolta meg az említett erdőket, a cégnek jelen pillanatban 19 alkalmazottja van, köztük az erdészeti menedzsment dolgozói. Az új tulajdonos a teljes csapatot átveszi.
„Az erdők védelme szempontjából ez a tranzakció nem értékelhető, hiszen bárki a tulajdonos, a kitermelőnek az az érdeke, hogy minél több fát kivágjon és eladjon, a feldolgozónak pedig, hogy minél többet felvásároljon” – értékelt megkeresésünkre Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke. Elmondása szerint a kitermelésben érdekelt Cascade Empire a nyersanyagot biztosította a Holzindustrie Schweighofernek, ám ebben az ágazatban sok a gyanús, feketepiaci ügylet, ezért próbálnak elhatárolódni.
– értékelte a környezetvédő. Ugyanakkor hangsúlyozta, nehéz ebben a kérdésben állást foglalni, hiszen a nemzetközi nagyvállalatok, cégcsoportok érdekei és ügyletei átláthatatlanok.
Fotó: Barabás Ákos
Környezetvédelmi szempontból nincs semmi jelentősége ennek az adásvételnek, szögezte le hasonlóképpen Hans Hedrich. A fogarasi Neuer Weg Egyesület elnöke – mint ismeretes – az elmúlt évek során számtalan alkalommal felhívta a figyelmet a törvénytelen fakitermelés veszélyeire, valamint arra, hogy a nagy feldolgozók engedély nélkül kivágott fát is felvásárolnak.
Hans Hedrich kifejtette, a Cascade Empire „egy korrupt cég”, amelynek az ügyleteivel az ügyészségnek kellene foglalkoznia, hiszen több törvénytelen fakitermelési botrányba is belekeveredett, és feljelentések is érkeztek ellene. „Nem látom, hogy ez az adásvétel előny vagy sem, jele lehet-e valaminek” – fogalmazott a környezetvédelmi aktivista. Hozzátette,
Mint ismeretes, a Holzindustrie Schweighofer 2003-ban lépett be a romániai piacra. Jelen pillanatban három fűrészüzeme van, két gyárában pedig pannókat gyárt. Összesen mintegy 3100 alkalmazottat foglalkoztat. Két évvel ezelőtt azonban véglegesen visszavonták a Holzindustrie Schweighofer cégtől a Fenntartható Erdőgazdálkodási Tanács (FSC) tanúsítványait, mert felmerült, hogy törvénytelenül kivágott fát dolgoz fel a romániai gyáraiban, sőt olyan információk is voltak, hogy megsérti a famérési előírásokat. A környezetvédő szervezetek, köztük az Agent Green, többször felhívták a figyelmet, hogy az egyik beszállítója a Retyezát Nemzeti Parkban törvénytelenül vágja az erdőt.
A zöldek szerint a tanúsítvány hiányában valószínűsíthető, hogy a HS gyáraiban illegálisan kitermelt vagy lopott fát dolgoznak fel. A németországi Hornbach és a francia Leroy Merlin barkácsáruházak bejelentették, hogy a tanúsítvány megvonása miatt megszakították az együttműködést az osztrák vállalattal. A Holzindustrie Schweighofer azzal védekezett, hogy továbbra is a fenntartható fafeldolgozást elősegítő akcióterv szerint dolgoznak, befektetéseket eszközölnek, hogy biztonságosabbá tegyék a beszerzési láncukat.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
1 hozzászólás