Hirdetés

Megy a Carrefour, vagy marad? Reagált a hírekre a kiskereskedelmi üzletlánc romániai vezérigazgatója

Carrefour

A Carrefournak több mint 450 boltja van jelenleg Romániában

Fotó: Facebook/Carrefour

A Carrefour Románia sajtóközleményben reagált azokra a francia sajtóértesülésekre, amelyek szerint el kívánja adni romániai üzleteit.

Krónika

2025. november 07., 12:272025. november 07., 12:27

A Carrefour most hangsúlyozza, hogy „a sajtóban megjelent cikkek egy esetleges tranzakcióról nem tükrözik a vállalat hivatalos bejelentését. A Carrefour romániai jelenlétére és beruházásaira vonatkozó stratégiája az, amelyet a munkavállalókkal, partnerekkel, befektetőkkel és a nyilvánossággal közöltek”.

A francia kiskereskedelmi lánc az Economedia.ro gazdasági portál által ismertetett közleményben arra is rámutat, hogy idén is folytatta terjeszkedését Romániában.

Hirdetés

Mint hangsúlyozzák, azáltal, hogy 2024-ben 1 milliárd lejjel járultak hozzá az állami költségvetéshez, 2025-ben 34 új üzlettel bővült a lánc, befektettek a helyi termelőkbe, valamint az élelmiszer-e-kereskedelmi szegmensbe, „a Carrefour megerősíti szilárd pozícióját a román piacon”.

„A Carrefour 2026 stratégiai terv megvalósításának felénél, a piaci változásokra reagálva a csoport elemezte tevékenységi portfólióját, valamennyi üzleti síkot és szervezeti modellt. 458 romániai áruházával a Carrefour szilárd piaci pozícióval rendelkezik: a vállalat 2025-ben felgyorsította terjeszkedését 34 új, különböző formátumú áruház megnyitásával, valamint új digitális értékesítési csatornák bevezetésével.

Idézet
Az e-élelmiszeripari szegmens vezetőjeként a Carrefour a gazdasági helyzethez igazodó ajánlatokkal és politikákkal továbbra is vonzza a vásárlókat ”

– húzza alá a közlemény.

Megszólalt Gilles Ballot, a Carrefour Románia vezérigazgatója is.

„24 éve vagyunk jelen Romániában, és ez idő alatt a Carrefour több mint 450 üzletből álló hálózatot épített ki. Létrehoztuk és továbbra is befektetünk egy bizalomra épülő ökoszisztémába, amely havonta több mint 17 millió látogatót szolgál ki, és folyamatosan befektet a helyi termelőkbe, a biogazdálkodásba, a vásárlók számára megfizethető kereskedelmi programokba, a technológiába és az innovációba.

Idézet
A terjeszkedési stratégia folytatódik és felgyorsul: 2026-ban több üzletet szeretnénk megnyitni, mint ebben az évben”

–fogalmazott a vezérigazgató.

Gilles Ballot is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy 2024-ben a Carrefour Románia közel 1 milliárd lejjel járult hozzá az állami költségvetéshez a helyi piacon működő vállalatai (Carrefour Romania Rt., Romania Hypermarche Rt., Supeco Investment Kft.) által befizetett adók és illetékek révén, ami több mint 20 százalékos növekedést jelentett 2023-hoz képest.

„Románia egy potenciállal rendelkező piac, amely professzionális kiskereskedelmi modelleket fejlesztett ki, és a helyi közösségekkel való kapcsolataink megerősítik, hogy helyes döntést hoztunk, amikor a vállalat romániai piaci fejlődésébe fektettünk be.

Idézet
Mindez elegendő okot ad arra, hogy továbbra is fontos szereplőként és az egyik fő innovátorként pozícionáljuk magunkat a kiskereskedelmi piacon”

– szögezte le egyúttal a vezérigazgató.

A Carrefour 12,54 milliárd lej forgalommal és 52,4 millió lej nettó nyereséggel a negyedik helyet foglalja el a Romániában jelen levő kiskereskedelmi üzletláncok sorában.

  • Az alkalmazottak száma összesen 10 141 fő,
  • az egy alkalmazottra jutó árbevétel pedig 1,23 millió lej.

A Carrefour tulajdonosa a francia Hyparlo Sas vállalat, amely 94,36 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Amint arról beszámoltunk, október végén a francia sajtó arról cikkezett, hogy a Carrefour romániai üzleteinek eladására készül. Azt írták, a Carrefour csoport, Európa legnagyobb kiskereskedelmi lánca már a nyár óta tervezi közép- és kelet-európai üzleteinek eladását, beleértve a romániaiakat is. A francia sajtó szerint a tárgyalások nagy diszkrécióval zajlottak több nagy kiskereskedővel, illetve egy befektetési alappal.

korábban írtuk

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
2026. október 09., péntek

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?

Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.

Lakásvásárlás: mire elég 100 ezer euró Erdélyben?
Hirdetés
Hirdetés