
Félig elkészült híd az észak-erdélyi sztráda Bors és Berettyószéplak közötti szakaszán
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) aláírta csütörtökön a tervezési és kivitelezési szerződést az A3-as, észak-erdélyi autópályának a román–magyar államhatár melletti 5,35 kilométeres szakaszára.
2018. december 13., 19:042018. december 13., 19:04
2018. december 13., 19:062018. december 13., 19:06
A CNAIR honlapján közzétett, az MTI által idézett közlemény szerint a Bors és Bihar települések közötti szakaszon a Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor Rt., Drum Asfalt Kft., valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott konzorcium fejezheti be az amerikai Bechtel társaság által 14 évvel ezelőtt elkezdett munkát.
A cégcsoport tízéves garanciát vállalt a munkálatokra. Az országos közútkezelő ugyanezt a román-szlovák konzorciumot hirdette ki győztesnek október elején a szomszédos Bihar–Bisztraterebes 28,5 kilométeres szakasz befejezésére kiírt pályázatban is, de azt az eljárást megóvta a versenyben alulmaradt egyik pályázó. Az óvás elbírálása folyamatban van.
A CNAIR tavaly augusztusban hirdetett pályázatot a hatvan kilométeres Bors-Berettyószéplak autópályaszakasz befejezésére. Az útszakaszt három részre bontotta. A 26 kilométeres Berettyószéplak–Bisztraterebes szakaszon még nem hirdették ki a győztest. Az A3-as autópálya a magyarországi M4-eshez fog csatlakozni. A pályaépítést az amerikai Bechtel társaság kezdte el, mely a Bors-Berettyószéplak szakaszon a munkálatok mintegy felét végezte el 2013-ig, amikor a román állam szerződést bontott vele. 2015 áprilisában egyszer már nyertest hirdetett a Bors–Berettyószéplak szakasz megépítésére kiírt pályázaton, de az akkori nyertes hozzá sem kezdett a munkához, és 2016 novemberében a szerződés felbontását kérte.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!