Hirdetés

Áram Európának afrikai naperőművekből

Az első afrikai telepeken tíz év múlva indulhat meg az Európának szánt áram termelése – értesült a német Süddeutsche Zeitung. Ez a kontinens szükségletének 15 százalékát fedezi majd. Német nagyvállalatok hatalmas teljesítményű és környezetbarát naperőműveket terveznek építeni Észak-Afrikában.

2009. június 17., 09:542009. június 17., 09:54

A 400 milliárd eurós beruházással az európai áramigény 15 százalékát lehetne fedezni, írta tegnapi számában a Süddeutsche Zeitung (SZ). A müncheni lap szerint húsz cég július közepén megalapítja a vállalkozást elindító konzorciumot és az első afrikai telepeken tíz év múlva elindul az áramtermelés. A projektet a világ legnagyobb viszontbiztosítója, a Münchener Rück vezeti. „Két-három éven belül konkrét tervekkel kívánunk előállni” – nyilatkozott Torsten Jeworrek, a társaság igazgatótanácsi tagja.

A konzorcium alakuló ülését július 13-án tartják. A részt vevő cégek listáját nem hozták nyilvánosságra, az SZ azonban úgy értesült, hogy csatlakozik egyebek között a Siemens erőműgyártó cége, az energiaszolgáltató RWE és a Deutsche Bank. A müncheni találkozón ott lesznek több minisztérium és a fenntartható fejlődés ügyét az elsők között felkaroló, 1968-ban alapított Római Klub képviselői is.

Az üzletemberek, politikusok és tudósok összefogásával induló fejlesztési programból a lap szerint minden idők egyik legnagyobb szabású klímabarát energetikai vállalkozása nőhet ki, és idővel nemzetközivé válhat a projekt. „Az olasz- és spanyolországi lehetőségeket illetően nagyon optimisták vagyunk, és Észak-Afrikából is számos pozitív jelzés érkezett” – mondta Torsten Jeworrek, aki ugyanakkor francia közreműködésre nemigen számít: „A franciák még mindig az atomenergiára koncentrálnak” – nyilatkozta. A konzorcium célja, hogy az észak-afrikai sivatagokra tűző napsugarakkal Európa villamosáram-igényének 15 százalékát fedezzék.

Spanyolországban és a kaliforniai Mojave-sivatagban már működnek a német tervekben szereplőhöz hasonló erőművek. Ezek nem hagyományos napelemekkel, napkollektorokkal működnek. A Nap energiáját tükrökkel egy központba terelik, ahol speciális folyadékot forrósítanak fel a sugarakkal, így vízgőzt állítanak elő, ezt pedig áramtermelő turbinák meghajtására használják.

A ritkásan lakott és az Egyenlítőhöz közeli észak-afrikai térség ideális terep, egyelőre azonban nincsen teljesen kidolgozott megoldás a megtermelt áram tárolására és elszállítására  Európába – írta az SZ.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés