2012. április 19., 08:482012. április 19., 08:48
Az értékpapírokat egyébként lejben lehet megvenni, s ugyanabba a portfólióba kerülnek, ahol a román részvények is vannak, hogy könnyedén lehessen a befektetést módosítani a román, illetve a most bevezetett öt amerikai vállalat papírjai között. Mint a tegnapi bevezetés alkalmával Mihaela Biciu, a Tradevill brókercég vezérigazgatója elmondta, egy 250 ezer eurós portfólióval indítanak, amelyet a későbbiekben a kereslet függvényében módosítanak majd.
„Befektetve ezeknek a cégeknek a papírjaiba, a románok a világ legszigorúbb és legszabályozottabb rendszerét élvezhetik a New York-i tőzsde és az azt felügyelő testület révén. Megtapasztalhatják majd az igazi szabályozási rendszert, valamint a beruházások igazi jövedelmezőségét. Amint mindez megtörténik, hasonlókat kérnek majd a román kormánytól is, s akkor majd itt is alkalmazni fogják az átláthatósági sztenderdeket” – fejtette ki az eseményen Mark Gitenstein, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.