Hirdetés

Állami támogatással épül a váradi körgyűrű

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Gyorsabban és hatékonyabban készülhet el a nagyváradi körgyűrű, ha a munkálatokat az állam finanszírozza, és a város nem kényszerül hitelt felvenni – mondta a bihari megyeszékhelyen tett látogatásakor Radu Berceanu közlekedési miniszter.

Nagy Orsolya

2009. március 23., 09:292009. március 23., 09:29

Kijelentésével Ilie Bolojan váradi polgármesternek a legutóbbi tanácsülésen felterjesztett és megbuktatott javaslatára reagált, amelynek alapján a körgyűrű két, még befejezetlen szakasza közül az egyiket kormánypénzből, a másikat pedig a városvezetőség által fölvett tízmillió eurós hitelből újították volna fel. Radu Berceanu és Vasile Blaga regionális fejlesztésügyi miniszter péntek reggel érkezett Váradra, ahol a vitatott útszakaszokat is megtekintette. Berceanu elmondta: meglátása szerint sokkal okosabb lett volna, ha a teljes körgyűrűt először megépítik két autósávval, hogy a forgalom mihamarabb rendben folyhasson rajta, és később szakaszonként, az út lezárása nélkül bővítik igény szerint négysávosra. Példaként Berceanu a craiovai körgyűrűt említette.

A váradi műszaki osztály tavaly hat hónap alatt bővítette kétszeresére az egyik részt, a forgalom teljes lezárásával. A miniszter szerint ahhoz, hogy Bolojan felvehesse a hitelt, még legalább három hónapnak kell eltelnie, amíg minden meghatalmazást megkapna a városi tanácstól, ráadásul a jelenlegi pénzügyi helyzetben a bankok is egyre nehezebben adnak kölcsönt. Mindemellett azt sem tartja jó ötletnek, hogy a város polgárainak adóiból törlesszenek egy olyan útszakaszra felvett hitelt, ami elsősorban a megyeszékhelyet elkerülő tranzitforgalmat szolgálja ki. Arra azonban nem tudott ígéretet tenni, hogy hatályos időn belül meglesz a minisztériumi támogatás.

Berceanu látogatást tett az épülő autópálya Berettyószéplak melletti viaduktjánál is, ahonnan néhány héttel ezelőtt az ott dolgozók egy névtelen csoportja figyelmeztetett: veszélyes repedések vannak a tartópilléreken, az egyik fontos tartógerenda pedig nemrég leesett – személyi sérülés nem történt. Az újságírók kérdésére, miszerint valóban vannak-e repedések a viadukton, a miniszter hosszan ecsetelte a „repedés” fogalmának viszonylagosságát, de nem tagadta, hogy vannak problémák a létesítménnyel.

Ám véleménye szerint nincs az az építkezés, ahol nincsenek bajok, az autópályánál pedig általánosságban minden rendben van. Megnyugtatásul elmondta:  egy hazai és külföldi szakemberekből álló csapat folyamatosan ellenőriz a helyszínen, és megígérte, hogy addig a kivitelező Bechtel nem kap egy banit sem a problémás részekre, amíg a hibákat ki nem javítják. A gerendazuhanáskor a Bechtel szabotázsra gyanakodott, Berceanu szerint minden azon múlik, hogy időre fizeti-e török alvállalkozóját, s arra is ígéretet tett, hogy lehetőség szerint ezt is minél szigorúbban figyelik majd.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés