2007. december 12., 00:002007. december 12., 00:00
A januárban kiadott elõzõ változat 2009-ig fokozatosan 2 százalékra csökkenõ hiányt ígért. A hiánycél emelését az infrastrukturális beruházások szükségességével indokolták a közlekedésben-szállításban, a környezetvédelemben, az oktatásban és az egészségügyben. Varujan Vosganian pénzügyminiszter nemrég úgy vélte, hogy az idei államháztartási hiány talán csak a GDP 1 százaléka körül lesz, a beruházások vészes késlekedése miatt. A kormány novemberben hagyta jóvá a költségvetés újabb módosítását, idén már a harmadikat. A minisztériumoktól elveszik azokat a pénzeket, amelyeket eddig nem tudtak elkölteni. – Ezáltal csökken a hiány, illetve a pénzek egy részét átcsoportosítjuk a munkaügyi, a közlekedési és a belügyminisztériumhoz – mondta akkor a pénzügyminiszter. Az Európai Bizottság novemberben megjelent õszi elõrejelzéseiben idénre 2,7 százalékos, jövõre 3,2 százalékos, 2009-re 3,9 százalékos államháztartási hiányt jósolt Romániának. A tavalyi hiányát a hazai össztermék 1,9 százalékán ismerte el. Az Európai unióbeli deficitkorlát legföljebb a GDP 3 százaléka. Hírösszefoglaló
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.
Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.
Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.
Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.
Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.
Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.