
Fotó: Mediafax
2010. június 07., 09:542010. június 07., 09:54
Az államelnök a Snagov-palotában fogadta a PDL politikusait, ahol a kiszivárogtatások szerint „tiszta vizet kívánt önteni a pohárba”. A kormány ugyanis ma vállal felelősséget a parlament előtt a költségvetési megszorításokat – köztük a 25 bér-, illetve 15 százalékos nyugdíjcsökkentést – tartalmazó két törvénycsomagért. Az ellenzék pedig már be is jelentette, hogy kedden bizalmatlansági indítványt nyújt be, amelynek megszavazása a kormány bukását jelentené. Ha pedig az ellenzék bejelentéseinek megfelelően kormánypárti honatyák is igennel voksolnak majd a bizalmatlansági szavazáson, akkor van esély a Boc-kabinet megbuktatására.
Amennyiben viszont a szenátorok és képviselők többsége az indítvány ellen szavaz, akkor a két törvénycsomag a kormány által beterjesztett formában lép hatályba, ugyanis hiába született korábban 43 módosító indítvány, a kormány ezekből egyet sem iktatott be jogszabályokba. Az ellenzék azonban nem kívánja abbahagyni a küzdelmet, Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnök közölte, ha átmennek a törvénycsomagok, akkor az alkotmánybírósághoz fognak fordulni jogorvoslatért.
Az RMDSZ-es honatyák nem fogják megszavazni az ellenzéki bizalmatlansági indítványt, szögezte le szombaton Borbély László környezetvédelmi miniszter, a szövetség ügyvezető alelnöke. Azonban hozzátette, nem lehet előre látni, hogy sikerül-e átvinniük a megszorításokat vagy a bizalmatlansági indítvány kapja meg a voksok többségét.
„Románia jelenlegi problémája a hitelesség. Erről kell tanúbizonyságot tennie a következő hónapokban a megszorítások életbeléptetésével – fogalmazott a politikus. – Ha nem sikerül révbe juttatnunk a gazdaságot, akkor november–decemberben újra tárgyalnunk kell.” Borbély szerint ugyanakkor jelenleg kritikus helyzetben van az ország, ezért kell meghozni „az igen drasztikus, fájdalmas” intézkedéseket. A tárcavezető ismételten hangsúlyozta azonban, hogy a megszorítások csak december 31-ig érvényesek.
A korábbi híresztelésekkel ellentétben úgy tűnik, hogy a független honatyákból megalakult, szintén kormányzati szerepet vállaló UNPR nem tartózkodik a bizalmatlansági szavazáson. Cristian Diaconescu, az alakulat tiszteletbeli elnöke tegnap úgy nyilatkozott, hogy jelenleg az ország stabilitásának megtartását kell prioritásnak tekinteni, nem pedig a politikai csatározásokat. Az ország gazdasági stabilitásának helyreállítása szerinte sem lehetséges a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött megállapodás betartása nélkül. „Miután sikerül lezárnunk az IMF-megállapodást, a világ összes ideje a rendelkezésünkre áll, hogy döntsünk a kormány megtartása vagy menesztése kapcsán” – szögezte le Diaconescu.
Amennyiben a bizalmatlansági indítvány elfogadásával megbukik a Boc-kormány, a liberális párt kész felvállalni a kormányzást – jelentette be vasárnapi galaci sajtótájékoztatóján Crin Antonescu, a kisebbik ellenzéki alakulat elnöke. Azonban leszögezte, magukban, egyetlen párt bevonása nélkül kívánnak kormányozni, hogy biztosan gyakorlatba tudják ültetni a már kidolgozott válságellenes stratégiájukat.
Antonescu határozottan kizárta annak a lehetőségét, hogy a demokrata-liberálisokkal koalícióra lépjenek. A válságellenes stratégiájukról elmondta, annak gyakorlatba ültetésével elkerülhetővé válna a nyugdíjak és közalkalamzotti bérek csökkentése. „A PNL-nek van bátorsága kormányozni nehéz körülmények között” - szögezte le a pártelnök, aki kész a miniszterelnöki tisztséget is elvállalni.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.