2010. május 17., 09:412010. május 17., 09:41
A szakszervezetek azt javasolják, hogy az egyéni bérek csökkentése helyett a kormány a béralapot nyirbálja meg, és ne nyúljon a nyugdíjakhoz, mondta a CNS Alfa Kartell elnöke. „Azt akarjuk, hogy a valós veszteség minél kisebb legyen. A lényeg az, hogy a csökkentés ne az egyénre, hanem a béralapra vonatkozzon, hogy a nyugdíjak ne csökkenjenek, és hogy kompenzációk ellensúlyozzák a veszteségeket” – nyilatkozta Bogdan Hossu. A Sebastian Vlădescu pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélésen a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteinek képviselői azt kérték, hogy az 1000 lejnél alacsonyabb nyugdíjakat ne adóztassák meg. Az 1000 és 2000 lej közötti nyugdíjak esetében a szakszervezetek 15 százalékos, míg 2000 lej felett 20 százalékos adót tartanak elfogadhatónak. Az öt nagy szakszervezeti szövetség közös, a kormány tervezte megszorító intézkedések elleni tiltakozó megmozdulást szervez. Erre szerdán, 10 és 14 óra között kerül sor a bukaresti Győzelem téren, a kormány székhelye előtt.
Újabb kiadáscsökkentő megszorítások
Időközben a kormány további, a költségvetési kiadások csökkentését célzó megszorító intézkedések ötletével rukkolt elő. Egy kidolgozás alatt álló sürgősségi rendelet értelmében június 1-jével kezdődően a nyugdíjasok nem részesülnének kedvezményben a helyi és a távolsági tömegközlekedés igénybevételéhez. A Boc-kabinet 25 százalékkal csökkentené a diákok és egyetemi hallgatók ösztöndíját, az élsportolók életjáradékát és a gyermeknevelési segélyt. Utóbbi elképzelés kiváltotta a Demokrata-Liberális Párt női tagozatának tiltakozását, s Traian Băsescu államfő is helyteleníti azt.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.