Fotó: Barabás Ákos
Jelen pillanatban 5.580.000 alkalmazottat tartanak számon Romániában, ami mindössze 640-nel marad el a januárban jegyzett számtól – jelentette ki kedd este Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.
2020. augusztus 05., 09:242020. augusztus 05., 09:24
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a tárcavezető a közszolgálati televízió műsorában rámutatott: a Munkaügyi Felügyelet nemrég azt közölte ugyan, hogy március 16-a és július 15-e között 875.000 munkaszerződés szűnt meg az országban, ezek többsége azonban
A miniszter szerint az elmúlt időszakban jövedelem nélkül maradt személyek valós számát az alkalmazottakat nyilvántartó Reges/Revisal adatbázis mutatja. E szerint jelen pillanatban 5.580.000 személynek van munkaszerződése Romániában, és
– szögezte le.
Hozzátette, a 875 ezer megszüntetett munkaszerződés főként annak a számlájára írható, hogy a világjárvány érthető módon „nyugtalanságot” és „zavart” keltett a munkáltatókban, akik megszüntettek állásokat, nem sokkal később azonban újakat létesítettek.
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
szóljon hozzá!